Új kortárs művészeti könyvsorozat!!!

Úgy két évvel ezelőtt, valamikor 2007 őszén beszélt velem először Sárkány Győző, a HUNGART elnöke arról, hogy egy kortárs művészeti könyvsorozatot lehetne/kellene beindítani, amelynek kötetei az eddigi ösztöndíjasok közül mutatnának be évente párat. Ez egyfajta bonusz, egy gesztus lenne a díjazott művészek felé. Örömmel vettem, hogy engem kért fel ennek a sorozatnak a szakmai kivitelezésére, a könyvek szerkesztésére. Igen fontosnak tartottam és tartom most is ezt a kezdeményezést, amelyre jelenkori művészetünknek nagy szüksége van. Szép, sokrétű, összetett, izgalmas és természetesen nehéz feladat előtt álltunk, álltam. Igazi szakmai kihívás volt ez számomra, ezért nagyon vártam, hogy belevágjunk. Ezután közösen kezdtünk gondolkozni a könyvsorozat koncepcióján. Az évi öt könyv megjelentetése reálisnak tűnt, így emellett döntöttünk. Majd ezen a kereten belül alakítottuk ki a könyvek sorrendjét. Egyrészt igyekeztünk az ösztöndíjasok közül azokat a jelentős alkotókat kiválasztani, akikről a közelmúltban, vagy eddig még egyáltalán nem jelent meg monografikus igényű kiadvány. Ez alól kivétel Csernus Tibor (1927–2007), aki az első, és addig egyetlen életműdíjasként egyértelmű volt, hogy a sorozat indító kötetei között fog szerepelni. Az első könyvek művészeinek kiválasztásában az a kiadói szándék is alapvető szerepet játszott, hogy minden díjazott művészeti ág (a képzőművészet, ezen belül jelenleg festészet és szobrászat, valamint az iparművészet és a fotóművészet is) képviselve legyen. Ugyanakkor ezek a műfaji keretek már egy ideje nem elegendőek a kortárs művészeti jelenségek leíráshoz, így a kiválasztásban az döntött, hogy annak idején milyen kategóriában kapta meg az alkotó az ösztöndíjat. Ilyen szempontból Lovas Ilona és Kopasz Tamás tevékenysége túlmutat az adott kategórián, művészetük sokkal szélesebb skálán mozog. De esetükben is azt vettük figyelembe, hogy Lovas Ilona az ösztöndíj első évében, 1998-ban iparművészként lett HUNGART-ösztöndíjas, Kopasz Tamás pedig 2004-ben festőként kapta meg az ösztöndíjat.

Az eddig említett három alkotón Csernus Tiboron, Lovas Ilonán és Kopasz Tamáson kívül Zsemlye Ildikó (1969) szobrász- és Tóth György (1950) fotóművész került a sorozatindító kötetekbe.

Ezután következett a szerzők kiválasztása, és felkérése. Ebben teljesen szabadkezet kaptam. Célom az volt, hogy a kismonográfiák szerzői a bemutatni kívánt alkotók életművét behatóan ismerő szakemberek, neves művészettörténészek legyenek, akiknek a könyvekben publikált értő, elemző tanulmányai biztosítják e sorozat szakmai hitelét. A Csernus Tiborról szóló kötet szerzője Sinkovits Péter művészettörténész, az Új Művészet folyóirat főszerkesztője. A Lovas Ilonáról készült monográfiát Sturcz János művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem művészettörténeti tanszékének vezetője írta. Nagy T. Katalin művészettörténész (az egri Eszterházy Károly Főiskola docense) átfogó tanulmánya elemzi Kopasz Tamás eddigi művészeti tevékenységét. A Zsemlye Ildikóról szóló könyvet Wehner Tibor művészettörténész, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus osztályvezetője írta. A Tóth György fotóművészről szóló írás szerzője pedig P. Szabó Ernő művészettörténész, művészeti író, a Magyar Nemzet és az Új Művészet munkatársa.

A HUNGART mint kiadó ezzel a könyvsorozattal szeretné a kortárs művészeti kismonográfia műfaját új életre kelteni. A könyvek külső megjelenésükkel is igyekeznek régebbi hagyományokat feléleszteni, hiszen viszonylag kis méretük (14,5 x 19,5 cm) is művészeti kiskönyvtárak formáját idézi. A könyvek szerkezete is szándékosan hagyományos felépítést követ. A magyar nyelvű monografikus tanulmány után annak angol nyelvű változata következik, amelyet minden kötetben Bodóczky Miklós fordított. Az angol nyelvű szöveg után kezdődnek a művekről készült színes reprodukciók. Kötetenként egy-egy alkotótól közel ötven kép szerepel.

Majd ezután következik a függelék rész: életrajz, egyéni és csoportos kiállítások jegyzéke, a közgyűjteményekben és a jelentősebb magánkollekciókban található művek listája és a részletes bibliográfia.

Úgy gondolom, ma, a gazdaság és a kultúra területén is tapasztalható válsághelyzetben különösen fontos vállalkozás a HUNGART új kortárs művészeti könyvsorozatának megjelenése.

Közel másfél éves munka eredményeként jött létre a sorozat első öt kötete, amit a tervek szerint az elkövetkezőkben évente újabb öt-öt könyv követ majd. Ez a kismonográfia-sorozat hiánypótló a vizuális művészeti szakmában, és azon igyekszünk, hogy hozzá tudjon járulni a jelenkori magyar művészet dokumentálásához, szellemi értékeinek megőrzéséhez, valamint hazai és nemzetközi megismertetéséhez.

„Minden vég egyben kezdet”

Lossonczy Tamás (1904–2009)

Ha valaki személyesen ismerte Lossonczy Tamást, találkozott, beszélgetett vele azt hihette, hogy ő mindig itt volt, és örökre köztünk is marad. Hiszen szellemi frissessége, vitalitása, és mindenekelőtt töretlen alkotói kedve száz éves korát meghazudtolóan töretlen és határtalan volt. Ő volt maga a folytonosság, a múlt, a jelen és festészete által a jövő. Augusztusban arról a világraszóló eseményről írtam itt, hogy az idős mester száz éves kora után készített műveiből rendezett kiállítással ünnepelte 105-ik születésnapját. Ez az életkor számunkra történelmi távlatokat nyit. Lossonczy Tamás művészi pályája átíveli szinte az egész 20. századot, kezdetei egészen a húszas évekig nyúlnak vissza. 1923-tól a Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol átkérte magát Vaszary osztályába, annak haladóbb szellemiségű oktatói módszere miatt. 1926-ban Párizsban, 1929-ben Hollandiában járt, hazatérve hosszabb időre felhagyott a festészettel, és belsőépítészeti tanulmányokat folytatott. 1939-ben kezdett újra festeni. Konfigurációnak nevezett képei a Kállai Ernő által képviselt bioromantika megtestesítőjeként, térben úszó alakzatokat jelenítenek meg, másrészt expresszív, drámai erejű lenyomatai voltak a korszak vészterhes hangulatának. Első jelentősebb kiállítását csak 1943-ban rendezte az Alkotás Művészházban. Lossonczy az 1945 utáni progresszív magyar művészet legjelentősebb csoportjához, az Európai Iskolához csatlakozott, de azon belül is a radikális absztrakciót képviselte. Így több alkotótársával együtt, Kállai Ernő vezetésével kiváltak az Európai Iskolából és létrehozták az Elvont Művészet magyarországi Csoportját. Művészete először az 1945–1948 közötti periódusban teljesedett ki. Folytatta, immár nagy méretekben a „lélek mélyvilágát” tükröző, szuggesztív kompozícióit, illetve egy – saját meghatározása szerint – minden pszichologikumtól mentes, szubtilis képi rendszer kidolgozásán munkálkodott. 1948 után, két grafikája kivételével nem szerepelt a nyilvánosság előtt. 1949-től, baloldali politikai meggyőződésének engedve néhány szocreál művet készített, majd abbahagyta művészi tevékenységét. Hosszú vívódás után több éven át festette az 1962-ben befejezett monumentális Tisztító nagy vihar című művét, addigi munkásságának, csalódásainak, reményeinek nagyszabású összefoglalását. Csak 1971-ben állít(hat)ja ki újra műveit a Fényes Adolf Teremben, a Műcsarnok pedig 1978-ban rendezi meg gyűjteményes kiállítását. 1992-ben a Széchenyi Művészeti Akadémia alapító tagja lett. Kilencven évesen Kossuth-díjat kapott. Az 1990-es évek második felétől egy új periódus kezdődött festészetében. Művei egyre jobban megszabadultak minden kötöttségtől, külső és belső elvárástól. A személyes és az egyetemes határai elmosódtak, megszűntek ezeken a munkákon. Az idő végtelenjébe nyitottak utat. 2009. november 3-án Lossonczy Tamás, a festő-doyen is elindult ezen az úton.

Élt 105 évet.