„Minden vég egyben kezdet”

Lossonczy Tamás (1904–2009)

Ha valaki személyesen ismerte Lossonczy Tamást, találkozott, beszélgetett vele azt hihette, hogy ő mindig itt volt, és örökre köztünk is marad. Hiszen szellemi frissessége, vitalitása, és mindenekelőtt töretlen alkotói kedve száz éves korát meghazudtolóan töretlen és határtalan volt. Ő volt maga a folytonosság, a múlt, a jelen és festészete által a jövő. Augusztusban arról a világraszóló eseményről írtam itt, hogy az idős mester száz éves kora után készített műveiből rendezett kiállítással ünnepelte 105-ik születésnapját. Ez az életkor számunkra történelmi távlatokat nyit. Lossonczy Tamás művészi pályája átíveli szinte az egész 20. századot, kezdetei egészen a húszas évekig nyúlnak vissza. 1923-tól a Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol átkérte magát Vaszary osztályába, annak haladóbb szellemiségű oktatói módszere miatt. 1926-ban Párizsban, 1929-ben Hollandiában járt, hazatérve hosszabb időre felhagyott a festészettel, és belsőépítészeti tanulmányokat folytatott. 1939-ben kezdett újra festeni. Konfigurációnak nevezett képei a Kállai Ernő által képviselt bioromantika megtestesítőjeként, térben úszó alakzatokat jelenítenek meg, másrészt expresszív, drámai erejű lenyomatai voltak a korszak vészterhes hangulatának. Első jelentősebb kiállítását csak 1943-ban rendezte az Alkotás Művészházban. Lossonczy az 1945 utáni progresszív magyar művészet legjelentősebb csoportjához, az Európai Iskolához csatlakozott, de azon belül is a radikális absztrakciót képviselte. Így több alkotótársával együtt, Kállai Ernő vezetésével kiváltak az Európai Iskolából és létrehozták az Elvont Művészet magyarországi Csoportját. Művészete először az 1945–1948 közötti periódusban teljesedett ki. Folytatta, immár nagy méretekben a „lélek mélyvilágát” tükröző, szuggesztív kompozícióit, illetve egy – saját meghatározása szerint – minden pszichologikumtól mentes, szubtilis képi rendszer kidolgozásán munkálkodott. 1948 után, két grafikája kivételével nem szerepelt a nyilvánosság előtt. 1949-től, baloldali politikai meggyőződésének engedve néhány szocreál művet készített, majd abbahagyta művészi tevékenységét. Hosszú vívódás után több éven át festette az 1962-ben befejezett monumentális Tisztító nagy vihar című művét, addigi munkásságának, csalódásainak, reményeinek nagyszabású összefoglalását. Csak 1971-ben állít(hat)ja ki újra műveit a Fényes Adolf Teremben, a Műcsarnok pedig 1978-ban rendezi meg gyűjteményes kiállítását. 1992-ben a Széchenyi Művészeti Akadémia alapító tagja lett. Kilencven évesen Kossuth-díjat kapott. Az 1990-es évek második felétől egy új periódus kezdődött festészetében. Művei egyre jobban megszabadultak minden kötöttségtől, külső és belső elvárástól. A személyes és az egyetemes határai elmosódtak, megszűntek ezeken a munkákon. Az idő végtelenjébe nyitottak utat. 2009. november 3-án Lossonczy Tamás, a festő-doyen is elindult ezen az úton.

Élt 105 évet.