Örök visszatérés

105 éves Lossonczy Tamás

Lossonczy Tamás 1904. augusztus 12-én született. Két hete ünnepelte 105. születésnapját. A magyar avantgárd második nemzedékének nevezett művészgenerációhoz tartozik, akik az 1920-30-as években, majd 1945-48 között csoportba szerveződve programjukban visszanyúltak a klasszikus avantgárd törekvéseihez.
Lossonczy Tamás a megnyitón - fotó Berényi Zsuzsa

Az idős mester ma szinte ki sem mozdul otthonából, műterméből. Belső történésire, és főként emlékeire, álmaira figyelve alkotja vizuális gondolatait festményekké, papírszobrokká vagy kollázsokká. Lossonczy Tamásnak van mire visszaemlékeznie. Százöt év nagy idő. Ez alatt tett utazásaira, művészeti eseményekre, amelyeknek résztvevője volt, politikai érákra, amelyeket át- illetve túlélt, és nem utolsó sorban gazdag művészi pályájának immár művészettörténeti klasszikusokká vált alkotásaira. Ebben a 105 évben a világ történetében is számtalan dolog történt. Többek között lezajlott két világháború, tudományos és technikai felfedezések és újdonságok egész sora jelent meg, és vált általánossá mindennapjainkban is.
105 éves Mester Papp Oszkár festőművésszel a megnyitón - fotó Berényi Zsuzsa
Most, százötödik születésnapján nyílt kiállítása a Nemzeti Galériában, ahol – ahogy azt a 100 év után tárlatcím is jelzi – kizárólag az utóbbi öt évben készült festményei, rajzai és papírplasztikái kerültek bemutatásra. Igazi művészeti csemege ez, hiszen eddig még nem volt a művészet történetében olyan tárlat, ahol egy alkotó csak a századik életéve után készült munkáit mutatta volna be.
Az idős mester is részt vett a születésnapján tartott megnyitón, ami szintén kuriózumnak számít.

Három nagy teret és a mellettük lévő folyosórészt tölti meg a 2004–2009 közötti műveiből válogatott anyag. A termekben festményciklusok jelennek meg, 2004-ből a Vigyázó szemek és az Egy gyilkosság utóíze, 2006-ból a Pont és vonal szerelme, illetve a tavaly készült, hatalmas méretű, kék és sárga színekkel komponált vásznakból álló Örök visszatérés című sorozat.

Felmerül a kérdés, hogy lehet-e, szabad-e a sokszor önkiíró jellegű alkotásokat az életmű teljes értékű részeként kezelni? Az alkotás Lossonczy számára éltető közeg, erőt merít belőle nap mint nap. Asztala mellett ülve A/4-es méretű papírlapok tucatjait rajzolja meg – hol gesztusszerű vonalakkal komponálva, hol egyetlen lendületes, kalligrafikus vonallal „írja” le gondolatait, érzéseit, ötleteit. Ezek a naplószerű vizuális feljegyzések emblematikusak, olykor öniróniától sem mentesek. Impresszióit napi jegyzetekként rögzítő rajzai korunk dokumentumaiként is értékelhetők. A személyes és az egyetemes, az egyén által megélhető és a történeti idő közötti határok mosódnak el, illetve szűnnek meg Lossonczy Tamás időskori, és különösen a jelenleg látható legutóbbi munkáin. Műveinek éppúgy nincsen kora, mint ahogy kortalan a festő szelleme, amely a test börtönéből kitörve szárnyal és érez. Határtalan érzékenység árad ezekből a művekből, amely a művész korából adódó bölcsességgel és egyfajta analizáló összegzés igényével párosul. De minden munkában alapvetően a játékosság dominál, a felszabadult már-már gyermeki alkotói vágy és szabadság árad belőlük. A kiállításon két riportfilm is látható Lossonczy Tamásról. Az egyikben elhangzik egy kulcsfontosságú mondat. Azt mondja a mester, hogy az a kedvenc képe, amit még nem festett meg. Ez jelzi azt, hogy a szellem folyamatosan dolgozik, egy pillanatra sem pihen. Újabb és újabb ötletek fogalmazódnak meg és vetülnek papírra, vászonra szárnyalása nyomán.

Ezek a rajzok és festmények felszabadultak minden megfelelni akarástól, külső kényszertől – igazi autonóm művek. Nem befolyásolja őket sem a kor elvárása, sem a mester magával szembeni szigorúsága.
Mi inspirálhat, mi motiválhat valakit 100 éves kora után arra, hogy alkosson? Elsősorban az a belső késztetés, ami mindig is benne kellett, hogy éljen, hiszen a művészember számára az alkotás olyan, mint a levegő. Nélküle nem tud létezni – így van ez Lossonczy esetében is. Azért alkot, hogy élhessen, és azért él, hogy alkothasson.

Mint a főnix állandóan újraéled, örök körforgásban tartva művészetét, amelynek a visszatérés az egyik kulcsszava. A visszatérés igaz a formavilágra, a tematikákra éppúgy, mint a művészi attitűdre, amely az idős mestert jellemzi. Ez a visszatérés spirális, mindig újabb adalékokkal gazdagodik az adott téma, gondolatsor vagy motívum. Legutóbb ez a gazdagodás elsősorban a művek szuverenitásában, felszabadultságában érhető tetten. Úgy érzem, Lossonczy Tamás művészete végleg megszabadult minden kötöttségtől. A korábbi absztrakt szellemiségű, lírai konstrukcióinak sora szakadt meg a Rákosi éra diktatórikus kultúrpolitikájának nyomása alatt, és a megkezdett útra már nem tudott igazán visszatalálni. Bár fontos művek születtek azóta is keze által, de az igazi nagy lépést most tette meg. Legutóbbi műveiben a természeti népek művészetének motívumkincse mellett a gyermekrajzok igéző őszintesége és a látomásos alkotások képzeletvilága egyesül. Archaikus világ bontakozik ki ezeken az alkotásokon.
Visszatérés ez. Visszatérés a kezdetekhez, a művészet ősi gyökereihez.

(Lossonczy Tamás 100 év után című kiállítása szeptember 13-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria A épületének I. emeletén)