Várhelyi Tímea

Csend és élet
Várhelyi Tímea képei

Várhelyi Tímea (1972) csendéleteket fest. Képeinek elemei a környezetéből vett hétköznapi tárgyak és részletek. Teáskanna, csésze, asztal, zongoraláb, parkettás padló vagy üvegtéglafal egy-egy darabja. De ezeknek a dolgoknak nem az elsődleges jelentése a lényeges elem, sokkal inkább a kompozíción belül kialakult egymáshoz való viszonyuk, formáik, foltjaik fontosak Várhelyi Tímea számára.
Praktikus oka van, hogy ezeket a tárgyakat festi. Ugyanis kéznél vannak. Körülötte találhatók, jól ismeri őket. Tudja milyen a tapintásuk, az anyaguk, a valódi színük. De ez mind-mind csak kiindulási alap. Hiszen a környezetéből kiragadott és a festményeken, pasztellképeken egymással újszerű kapcsolatot teremtő térszegmensek és tárgyfragmentumok egy újabb minőséggé állnak össze. Transzcendens tartalmak közvetítői lesznek, a róluk készült kép meditációs objektummá válik. A kompozíció egésze hordozza ezt a többletjelentést, de mégis minden apró részletnek egyformán fontos szerepe van. A rész és egész egymást feltételezve vannak jelen. Fontos tehát a részek egysége, a részletek relációi, áthatásaik, eltéréseik, fakturális hatásaik. Egy-egy elem olykor dekoratív folttá egyszerűsödik, máskor a transzparens rétegek átsejlenek egymáson, vagy teljesen fedik egymást. Minden alkotás közös jellemzője az ábrázolás egyszerűsége, a letisztult formai és színbeli harmóniák időtlen nyugalma. Ezeket a kiegyensúlyozott, néha dekoratívnak is mondható kompozíciókat a színhasználat néhol kizökkenti ebből a statikus állapotból. Itt feketék, szürkék, mély lilák jelennek meg és játsszák a főszerepet. De semmiképp sem tragédiát vagy mély drámaiságot, inkább meditatív állapotot sugallnak. Mert ugyan a szürke, ami a hamu és a köd színe, a szomorúság, a melankólia, az unalom, a fásultság, az egyhangúság jelképe is lehet, de a keresztény szimbolikában a test halálát és a lélek halhatatlanságát jelképezi. Másrészt a szürke(ség) a színek ellentéteként a hétköznapiságot is jelenti. A szürkékhez társuló lila misztikus szín, amely egyesíti a kékben rejlő elmélyültséget és a vörös intenzitását. A lila lehet a kozmikus erő, az intuíció és az empátia jelképe is, ugyanakkor a vágy, az értelem, a bölcsesség és az egyensúly színe is.
A színválasztás, a faktúraképzés és a formaalakítás mellett az ábrázolási rendszer, a torzulások, a nézőpont- és léptékváltások ugyancsak meghatározó jelentőségűek. A tárgyak térbeli helyzete általában nem követi a perspektíva törvényeit, ezáltal a megjelenített dolgok kívül kerülnek téren és időn. Metafizikus tartományokba vezetnek.
Meditáció bármilyen hétköznapi tevékenység lehet, akár a kertészkedés vagy a varrás is. Még inkább lehet meditációs cselekvés az alkotás, a kép készítése, de ugyancsak meditációs folyamat a kép befogadása is. Várhelyi Tímea képei is elmélyülésre késztetnek. Megállítanak bennünket, és néznünk kell őket, mintha ikonok vagy szakrális képek lennének. Pedig nem azok. A rajtuk megjelenő hétköznapi tárgyak mégis elvesztik konkrét jelentésüket, médiumokká, közvetítőkké válnak. Közvetítők alkotó és a néző között, személyes és egyetemes, hétköznapi és ünnepélyes, evilági és transzcendens között. De ezen tárgyak közös lényege éppen a valós létezés. A mindennapi lét csöndes szimbólumai.
Várhelyi Tímea munkái pedig csendéletek. A csend és az élet képei.