Krajcsovics Éva

Ha már az általam kedvelt és nagyra tartott művészeknél tartok, akkor feltétlenül meg kell említenem Krajcsovics Éva festőt. Éva nem csak kiváló festő, de nagyszerű ember is. Így az évek során az egyik legjobb barátommá is vált.

Festészete az idő és a fény problematikájával foglalkozik. Napról napra egyre tisztább, esszenciálisabb.

Kitartóan dolgozik, hittel és reménnyel.

Jelenleg a Római Magyar Akadémia ösztöndíjával Rómában van, ezzel egyik nagy vágya teljesült. Két hónapig a szeretett és ihlető város atmoszféráját szívhatja magába.

Ha hazaérkezik biztosan újult erővel, és töretlen lelkesedéssel veti bele magát a munkába.

Várom az új képeket!

Az alábbi írásommal szeretném őt bemutatni, és üdvözölni a messzi távolban...

Az idő szövete

Krajcsovics Éva fest. Festő.

De mit is fest tulajdonképpen? Nehéz megmondani, hiszen képein szinte alig van felismerhető, konkrét motívum. Pedig csaknem minden művének kiindulópontja valamely hétköznapi tárgy (ágy, asztal, ajtó, ablak), vagy architekturális részlet (oszlop, lépcső, híd). Ezek az elemek ott vannak képein, mégsem tolakodnak előtérbe. Meghúzódnak a festékrétegek mögött – atomjaikra bomlanak és feloldódnak a faktúrában.

Krajcsovics festményei úgy ábrázolnak dolgokat, hogy szinte semmi kézzelfoghatót, egyértelműt nem tartalmaznak. A tárgyak helyét, nyomát, emlékét mutatják meg. A külső burkot lehántva, belülről, a láthatatlan felől közelítve ábrázolják a lényeget.

Krajcsovics Éva festményein a mindennapi dolgok szakrális tartalommal telítődnek. A terek, térrészletek metafizikus helyekké, az intim szobák a mindenség metaforáivá válnak.

Talán akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy Krajcsovics Éva a fény festője. Vásznai fénnyel telítettek, művei a fény vetületei, leképezései – szó szerint a fény képei.

Nem érzékelhetők rajtuk az árnyékok, de éppúgy nem egyértelmű a fény jelenléte sem. A képek ragyogását áthatja egyfajta sejtelmes, szfumátós-ködös derengés. A fény ellentéte, az árnyék beleszövődik a fénysugarak közé. A képek mégis fénnyel telítettek, de ez a ragyogás a kopottas, itt-ott felfeslő faktúrák résein, repedésein át szüremkedik elő, és teszi organikussá, élővé a képfelszínt.

A festmények textúrája leheletnyi szövet, fény és árny szálaiból szőtt anyagtalan anyag. Olyan, akár az emlék. Mikor már úgy érezzük, megragadhatjuk, hirtelen elillan.

Krajcsovics Éva fest. A kép kitartó, sokszor monoton munka eredménye. A többször megismételt mozdulatok, motívumok állandósága szertartásossá teszi az alkotói folyamatot.

Az anyagtalan, levegővel és fénnyel áthatott képfelületek könnyed, finom hatást keltenek. Légiesen lebegők, pedig a képfelszín súlyos festékrétegek szövedékéből, átgondoltan formált, mívesen alakított faktúrákból épül fel.

Krajcsovics Éva redukált de mégis pontosan fo­galmazó festői eszközei által, az egymáson átsejlő, érzékeny ecsetvonásokkal felhordott lazúros festékrétegek könnyedsége mögött rejlő erőfeszítések, éppúgy észrevétlenek maradnak, mint a hallgatásba burkolt gondolatok.

Mondhatjuk azt is, hogy Krajcsovics Éva az idő festője. A művészettörténetben az idő a legfőbb ítész. A valódi művészeti értékek legfőbb mércéje az időtállóság. Az a fajta elmélyült munka, amellyel ezek a képek készülnek, szintén sok időt igényel. A több rétegben egymásra halmozott ecsetnyomokból felépülő művek munkamódszere is az idő folyamatát szimbolizálja. Krajcsovics Éva alkotásai úgy alakulnak, ahogy az idő alakítja fokozatosan a sziklák felületét, ahogy a víz csiszolja simára a kavicsokat, ahogy a homokszemek peregnek, ahogy a jégvirág beszövi az ablak üvegét. A festő az idő folytonosságának valamint az időtlenségnek a relációival, az egyén által megélhető külső és a belső idő szubjektív és relatív mérhetőségével, illetve mérhetetlenségével szembesít bennünket művei által, amelyek befogadásának alapja a meditatív szemlélődés. A képek megállásra késztetnek, időt követelnek maguknak, végtelenítik a pillanatot.

Másfelől alkotójuk a lírai archaikus festészet képviselője, aki szüntelen párbeszédet folytat a múlttal. Az archaizálás nála egyrészt a tradíciókhoz való kötődést jelenti, ami a hagyományos műfajok és technikák (például olajfestés, tempera) alkalmazásában nyilvánul meg. Azonban tradicionális eszközeik mellett és által művei meg is újítják a táblakép műfaját. Képeinek foszladozó faktúrái az idő által formált felületeket idézik, illetve a rajtuk megjelenő fragmentumok is a töredékességre utalnak. Múlthoz való kötődésének másik jele az emlék(ezés), illetve a számára fontos régi mesterek megidézése. A tisztelt nagy elődök azonban nem mint követendő, megközelítendő példák emelkednek elérhetetlen magaslatokba ezeken a képeken, hanem leghétköznapibb tárgyaik (Van Gogh ágya, Leonardo asztala, Morandi asztala), intim környezetük (G. M. szobája, Ágy a műteremből) vagy képeik részletei által vannak jelen a Krajcsovics-festményeken.

Megjelenik itt személyes tárgyai által maga a festő – művészeti felmenői; Fra Angelico, Vermeer, Giotto, Van Gogh, Leonardo, Csontváry, Morandi, Nagy Balogh János és Farkas István körében. Be kell látnunk, elég jó társaságba került Krajcsovics Éva. Meggyőző és autentikus festészeti közegben mozog.

Miközben ezekkel a kapcsolódásokkal is a múltat idézi, egyben portrékat fest – önmagáról és szűkebb művészeti családjának tagjairól. Genealogikus tablójának csaknem minden szereplője belső térben jelenik meg. A Kijárat köti össze a külvilággal, vagy éppen választja el attól az enteriőröket.

Krajcsovics Éva kiállításának a Képremény címet adta. Eszerint alkotásai reménybeli képek. A cím azt sugallja, hogy a festő bízik abban, hogy a nem vizuális tapasztalásunkkal felfogható érzeteket, sikerül képpé formálnia, megfestenie, ami érzékeinkkel felfoghatatlan. Láthatóvá tenni, ami láthatatlan.

Megfesteni az árnyakat a sötétben, vagy a fénysugarakat a világosságban. Megfesteni, ami ott van, de mégsem látható. Aminek mindenütt érezni lehet a jelenlétét, de nem érhető tetten sehol.

Krajcsovics Éva képeinek áttetsző légiessége transzcendens tartalmakat sugall, az időtlenség és a végtelen tartományaiba vezeti nézőjét. Festményei (érzékeny felületeik és fragmentális fogalmazásmódjuk által) ugyanakkor a múlandóság, az esendőség és a sérülékenység vetületei.

Felfeslett pillanatok az idő szövetéből.