jadeArt

2008. március 19., szerda

első jel

Na, én is itt vagyok. Most elkezdem a blogot írni. Majd meglátjuk, hogy milyen gyakran lesz rá időm. Egyelőre idemellékelek egy jegyzéket, hogy hol olvashattok tőlem írásokat. Addigis, amíg a konkrét szövegek itt meg nem jelennek, ebből lehet tájékozódni, esetleg válogatni...:)


Könyvek

Az örök kívülálló. Bene Géza festőművész (1900-1960), Új Művészet Kiadó, 2001.

Magyar művészet 1919-2000, in: A Dunánál. Magyarok a 20. században, Magyar Kódex, Kossuth Kiadó, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001.

Archeográfia – Bátai Sándor kismonográfiája – Magyar Műhely Kiadó, 2003.

Magányos lovas – Jánossy Ferenc festőművész 1926-1983 – in: Firinc, Kortárs Kiadó, 2004.

A zűrzavar logikája – A káosz és rend dialektikája Borgó művészetében – Kortárs magyar képzőművészek 3., B-Humanitas Kiadó, Budapest, 2005.

Marszüasz. Gaál József művészete, Arcus Kiadó, Vác, 2005.

Tisztáscsöndek és írásneszek – Molnár Péter kismonográfia – Magyar Műhely Kiadó, 2005.

Baksai József (kismonográfia), Globe Print, Budapest, 2007.

Katalógusok

Nagy B. István katalógus (Előszó, szerkesztés), 1994.

Ösvények, tisztások – Molnár Péter retrospektív kiállítása – Városi Művészeti Múzeum, Győr – Katalógus (Tanulmány, szerkesztés), 1999.

HÁT-TÉR – A Közép-Európa Fényműhely és vendégei kiállítása – Szigetvár, Vár-Dzsámi, Vigadó – 2001. június 28 – július 20. – Katalógus (Előszó)

A képírás írásképe. A betű és a szöveg képzőművészeti aspektusairól – Katalógus a Képírás című tárlathoz – Szigetvár, Sóház 2001. június 28-30. (Tanulmány, szerkesztés)

Objektív absztrakció. Hübel Péter ColorVíziói – Katalógus (Előszó) – Duna Galéria, 2002. július 24 – augusztus 11.

Archaikus álmok. Közelkép Molnár Péterről – XVIII. Országos Akvarell Biennále – Eger, 2002 – Katalógus (Tanulmány)

Az időtlenség múlékony médiuma, avagy a papír idejeII. Országos Papírművészeti Triennále – Kaposvár, 2002 – Katalógus (Tanulmány)

A harmónia dialektikája – Milena ZeVu legújabb művei – ZeVu Galéria – Bp., 2002. – Katalógus (Tanulmány)

Beszállás! Indul a szocialista szellem-vasút. Az ötvenes évek realista festészetének néhány változata Örökölt realizmus kiállítás – 2002-2003. (Tanulmány)

Színkonstrukciók és álomvalóságok – Túry Mária festészete, Körmendi Galéria, 2003.

Fénnyel festett árnyék – Somorjai Kiss Tibor, Bp. Dorottya Galéria, 2003.

Titokmetaforák és időtöredékek. Lírai archaizálás a kortárs magyar festészetbenA töredék metaforái kiállítás – 2003. december 18 – 2004. január 11., Vigadó Galéria, Budapest (Tanulmány, szerkesztés)

Fuvallat-képek, titok-szövedékek. Kókay Krisztina grafikái és textilképei – Katalógus, Budapest, 2003. (Tanulmány)

A látszat ellen(ére). A kollázs és műfaji kapcsolatai az 1960-70-es években. Kollázstörténeti kiállítás, Városi Művészeti Múzeum, Győr – Katalógus, 2004.

A 22-es csapdája. Avagy a tradíció és az újítás dialektikája a XXII. Miskolci Grafikai Biennálén, katalógustanulmány, 2004.

Bikácsi Daniela: Vízoszlopok – Klimó Károly: 1944 – Pál Csaba: Hármas tükör – Valkó László: Triptichon, Áldozat – Engesztelés. Kortárs képzőművészeti kiállítás, katalógus, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Budapest, 2005., 10., 40., 52., 66.

Festett költészet. Iványi Katalin művészete – életmű-katalógus bevezető tanulmány – Budapest, 2005.

A realizmus színterei. ÉS-tárlat 2005 – katalógus bevezető – Galéria 13, Budapest, 2005.

Pápai Miklós: Az ember tragédiája, 2003-2004, kollázs-sorozat – A Grafika mesterei Nemzetközi Grafikai Biennále, katalógus, Győr, 2005.

Deák-gyűjtemény katalógus, Székesfehérvár – Bene Géza és Ámos Imre szócikk és képleírások, 2005.

Folyam – Víz, Miskolci Galéria 2005. október 26-november 24., Műtárgylista részletes műleírásokkal, katalógus számokkal

Túlélési gyakorlat. Lossonczy Tamás művészeti stratégiája az ötvenes években. in: Tanulmányok Lossonczy Tamás művészetéről, szerk: Andrási Gábor – Pataki Gábor, Műcsarnok – MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, 2006., 41-49.

Titokmetaforák. Vojnich Erzsébet tárlata, KÉKA Galéria, katalógus, 2006., 2.

Álomvalóságok. Bikácsi Daniela kiállítása, KÉKA Galéria, katalógus, 2006., 4.

Csöndfény. Krajcsovics Éva tárlata, KÉKA Galéria, katalógus, 2006., 6.

Votum profanum. Velekei József Lajos kiállítása, katalógustanulmány – Szentendre, Skanzen, 2007.

Az emlékezés útján. Az 1956-os forradalom 50-ik évfordulóján rendezett országos tárlat, katalógus, MKISz, Budapest, 2007. 308-326.

Morphologie der bildenden Kunst. Die Morph Gruppe / Morphology in the Arts. The Morph Group, a Morf csoport kiállítása, katalógustanulmány (német, angol) – Berlin, Haus Ungarn, 2007.

Tükör-képek. Makó Judit Emlék-képek. Mózes Katalin Utó-képek. Rajnai Moni, Aulich Art Galéria, leporello, 2007.

Multiplikatív individualitás. 100 grafika – 100 kortárs képzőművész. Katalógus bevezető a 100 éves grafikaoktatás alkalmából rendezett kiállításhoz a Barcsay-teremben, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2007.

Befejezetlen teljesség. Kiss Zoltán kiállítása, katalógus bevezető, KAS Galéria, 2007.

Fénnyel festett idő. Krajcsovics Éva festészete, katalógus tanulmány és szerkesztés in: Krajcsovics Éva, Paletta sorozat, T-Art Alapítvány, Bp. 2008.

MONOMENTUMOK. Sárkány Győző maszk- és monolit-sorozatai, katalógus tanulmány és szerkesztés, Budapest, 2008.

Tanulmányok, cikkek:

1993

Hiányzik egy nagy közös élmény (Tájképfestészeti Biennále, Hatvan) in: Heves megyei Hírlap 1993. február 3.

1995

A modern művészetért Dunaújvárosban in: Sansz 1995. December, 13.

Nagy B. István: El Greco tanulmány VIII. (A türkiz gyermek) in: Árgus 1996. július-augusztus, 71.)

1996

A semmi egében. Emlékezés Hajas Tiborra in: Balkon 1996. december, 4-12.

1997

Czumpf Imre emlékkiállítása in: Új Művészet 1997/1-2., 65.

Ladányi Imre kiállítása in: Új Művészet 1997/3., 53-54.

Keszler Johanna emlékkiállítása in: Művészet és barátai 1997. március-április, 11.

Huzalszobrok és dobozképek. Ujházi Péter és Várnagy Ildikó kiállítása in: Új Művészet 1997. Nyár, 59.

A No 1 csoport in: Balkon 1997/7-8-9., 36-37.

Vitatkozik-e a tanítvány és a mester? Gondolatok a Képzőművészeti Főiskola festő szakának diplomakiállítása kapcsán in: Új Művészet 1997/10-11., 28-30.

1998

Konstruktív formák és archaikus álmok. A XXIX. győri Nemzetközi Művésztelep kiállítása in: Új Művészet 1998/1-2., 39.

RejtÉKek – A Kozma-ösztöndíjasok öltözékbemutató előadása in: Művészeti Ösztöndíjasok Fesztiválja (1998. március 19-29.) Fesztiválújság, 9.

A magyar piktúra Kaffka Margitja. Járitz Józsa emlékkiállítása in: Új Művészet 1998/5., 36.

Oszlopok. A Magyar Vízfestők Társaságának kiállítása in: Új Művészet 1998/6., 33-34.

Írásneszek. Molnár Péter új művei in: Új Művészet 1998/8., 28-29.

Szarka Csilla in: Előfutár I. évf. 1. Szám, 1998. Nyár, 169-170.

Szeivolt Katalin in: Előfutár I. évf. 1. Szám, 1998. Nyár, 171-173.

Szalkai Károly in: Előfutár I. évf. 1. Szám, 1998. Nyár, 174-175.

A hagyományteremtés felelőssége. A XVI. Egri akvarell biennále in: Új Művészet 1998/10, 17-21.

Vízben oldott világ. Kalamár Anita, Pápai Miklós és Szarka Csilla képei in: Új Művészet 1998/10., 35-36.

Transzcendens terek. Nagy B. István képei a szolnoki zsinagógában in: Új Művészet 1998/11, 42-43.

Bene Géza művészi pályája kiállításai tükrében, kapcsolata a KUT-tal in: Merítés a KUT-ból I. – Bene Géza (1900-1960) festőművész emlékkiállítása – Haas Galéria – Katalógus, 1998.



1999

Ben(n)e a KUT-ban. Bene Géza emlékkiállítása in: Új Művészet 1999/3., 18-19.

„Nem műkritikus, apologéta vagyok” Beszélgetés Frank János művészettörténésszel in: Új Művészet 1999/4., 36-38.

Bene Géza festészeti korszakai in: Tájak, alakok – Bene Géza emlékkiállítása – Szinyei Szalon – Leporelló, 1999.

Múlt – jelen – jövő. A székesfehérvári kortárs művészeti gyűjtemény in: Új Művészet 1999/7., 8-10.

Forrásban. A képzőművészet és az irodalom találkozása Kecskeméten in: Új Művészet 1999/7., 38-39.

Festett korrajz. Futásfalvi Márton Piroska emlékkiállítása in: Új Művészet 1999/8., 8-12.

Ösvények, tisztások, írásneszek. Molnár Péter művészetéről in: Art Limes 1999/1, 55-59.

Egy különös lovag Pannóniában. Martyn Ferenc centenárium in: Új Művészet 1999/11., 23-26.

A végletek harmóniája. Karakas András grafikái in: Új Művészet 1999/12., 41.

2000

Betű (helyzet)kép? A II. Festészeti Triennále Szekszárdon in: Új Művészet 2000/2., 14-15.

Táltosok, ördögök és vakolt betűk. Kovács László egri tárlata in: Új Művészet 2000/3., 42-43.

A töredék metaforái. Lírai archaizmus a kortárs magyar festészetben in: Új Művészet 2000/5., 6-11.

Gyűjtemény. Pápai Miklós kiállítása in: Új Művészet 2000/5., 38.

Árnyék a sötétben. A fény metafizikája Somorjai Kiss Tibor litográfiáin in: Új Művészet 2000/8., 19-22.

A jövő transzparens üzenetei. A Kozma Lajos-ösztöndíjasok kiállítása in: Magyar Iparművészet 2000/3., 60-62.

Menet közben. Az Iparművészeti Múzeum Úti-kárpitok című kiállítása in: Új Művészet 2000/11., 36-39.

2001

Körképek. A Magyar Festők Társaságának kiállítása in: Új Művészet 2001/1., 45.

Leletmentés computerrel. Kováts Borbála Integrált terület című kiállítása in: Új Művészet 2001/2., 43.

Kárpiton innen és túl. Ferenczy Noémi és követői a szentendrei MűvészetMalomban in: Új Művészet 2001/3.,

TÓLIG Kortárs grafikai kiállítás a Dorottya Galériában in: Új Művészet 2001/4.,

Casanova kinyitotta az ablakot Ujházi Péter születésnapi könyve in: Új Művészet 2001/5.

Kárpit, üveg, vagy amit akartok? A Kozma Lajos Kézműves-iparművészeti ösztöndíjasok kiállítása in: Magyar Iparművészet 2001/2.

Organikus objektek Pinviczki Judit kiállítása kapcsán in: Új Művészet 2001/6

Fotó-festmények és festett fotók. Adorján Attila, Gábor Eszter, Gyémánt László és Molnár László József kiállítása in: Új Művészet 2001/7., 38-39.

Leletek a jövőből. Paizs László harminchárom éve tárlaton és könyvben in: Új Művészet 2001/8., 12-14. és 52. angol: 53.

Hát-tér. A Közép-Európa Fényműhely kiállítása in: Új Művészet 2001/8.,

Teknősök Velencében – Turtles in Venice. A 49. Velencei Biennále teknős-perspektívából in: Új Művészet 2001/9., 39-41.

Álom-metaforák. Gyémánt László akt-képei in: Új Művészet 2001/9., 43.

A grafika metamorfózisa. ÉS Tárlat a Vízivárosban in: Új Művészet 2001/11., 32-33.

A festészet archaikus kódjai. Bátai Sándor kiállítása in: Élet és Irodalom 2001. október 26., 26.

Csendélet hattyúval. El Kazovszkij kiállítása in: Élet és Irodalom 2001. november 9., 24.

A grafit filozófiája. Nikos Baikas kiállítása Iraklionban in: Új Művészet 2001/12., 41.

A Megismerés arcai. Gaál József tárlata in: Élet és Irodalom 2001. december 7., 24.

A hangtalan magány festője. Kolozsváry Marianna Román György monográfiájáról in: Műhely 2001/6.

Az idő metamorfózisa. Adalékok a kortárs magyar képzőművészet lírai archaikus von(atkoz)ásaihoz in: Art Limes 2001/1.

2002

A lét ikonja. Szabó Ákos festménye in: Mesterecsetek kiállítás, Vigadó Galéria, 2002. január 10 – 27. – Katalógus

Holdak, házak, utak és tisztások (Molnár Péter és a tao) in: Műértő 2002. január, 2.

A hétköznapok metafizikája. Sóváradi Valéria Tereptárgyak című tárlata in: Új Művészet 2002/1., 30-31.

Organikus szövedékek. Olajos György kiállítása in: Élet és Irodalom 2002. január 4., 30.

A látszat (néha) csal. Adorján Attila tárlata in: Új Művészet 2002/2., 20-21.

A lemez harmadik oldala. CD-kiállítás in: Új Művészet 2002/2., 28-29.

Gömbképek és fényobjektek. Urbán György kiállítás kapcsán in: Új Művészet 2002/2., 32-33.

Natura morte – pittura morte? in: Élet és Irodalom 2002. február 8., 26.

A megbékélés stációi. in: Élet és Irodalom 2002. február 15., 26.

A mítosz logikája. Püspöky István Monotypia című kiállítása in: Élet és Irodalom 2002. február 22. , 28.

Organikus mechanizmusok. Olajos György számítógépes grafikái in: Új Művészet 2002/3., 34-35.

Pop art – jazz art. Gyémánt László Ritmus és harmónia című tárlata in: Új Művészet 2002/3., 18-19.

Horror vacui. Borgó Maya című kiállítása in: Élet és Irodalom 2002. március 8., 26.

Az élet és a lét képei. Földi Péter Kondásnővérek éneke című kiállítása in: Élet és Irodalom 2002. március 29., 26.

A Jó, a Rossz és a Giccs. Pierre & Gilles kiállítása a bécsi KunstHausban in: Új Művészet 2002/4., 15-16.

Sok lúd disznót győz. Tabu. Művészet és erotika című kiállítás a Vigadó galériában in: Élet és Irodalom 2002. április 12., 26.

A végtelen pillanat. M. Novák András művei in: Új Művészet 2002/5., 12-15.

Dialógusok. Jutta Obenhuber és Lucie Beppler tárlata in: Új Művészet 2002/5., 44-45.

Kétkezes. Chilf Mária videóinstallációi és akvarelljei in: Élet és Irodalom 2002. május 3., 26.

Kő, papír, olló. Gerle Margit tárlata in: Élet és Irodalom 2002. május 10., 26.

Dobozoljunk! Gerardo Rueda kiállítása a Szépművészeti Múzeumban in: Élet és Irodalom 2002. május 31., 26.

Szembefordított tükrök. Yayoi Kusama retrospektív kiállítása a bécsi Kunsthalléban in: Új Művészet 2002/6., 4-7.

Természetes tér-hódítás. Organikus terek és formák című kiállítás in: Élet és Irodalom 2002. június 28., 27.

Következetes költészet. Kurt Schwitters bécsi kiállítása in: Új Művészet 2002/7., 20-22.

A Cobra (fehér) hollója. Corneille kiállítása a Szépművészeti Múzeumban in: Élet és Irodalom 2002. július 5., 26.

Szellem a palackból. Gelencsér János grafikáihoz in: Élet és Irodalom 2002. július 19., 3.

Kéz-terek és arc-mezők. Valkó László műveihez in: Élet és Irodalom 2002. augusztus 2., 3.

Névsor(s)olvasás. Az újraértelmezett negyvenes évek elfeledett művészei az Ernst Múzeumban in: Új Művészet 2002/8., 16-18.

Útközben. Bács Emese grafikáiról in: Élet és Irodalom 2002. augusztus 16., 8.

Töredék idők – időtöredékek. Lévay Jenő harmonogramjairól in: Élet és Irodalom 2002. szeptember 6., 5.

Transzparens művek transzcendens térben. A XVIII. Országos Akvarell Biennále Egerben in: Új Művészet 2002/10., 13-15.

A jövő ősképei. Radosza Attila tárlata in: Élet és Irodalom 2002. október 11., 26.

Arcmások és más arcok. Kovács Péter Arckereső című kiállítása in: Új Művészet 2002/11., 41.

A természet kultikus jelei. Borza Teréz kiállítása in: Élet és Irodalom 2002. november 15., 26.

Roncsolt organizmusok. A penész esztétikája Kovács Péter művein in: Élet és Irodalom 2002. november 22., 4.

Ariadné fonala. Kováts Albert rajzai in: Élet és Irodalom 2002. november 29., 11.

A dekorativitás metafizikája. 100 éve született Ecsődi Ákos in: Új Művészet 2002/12., 30-31.

A papír ideje – Kaposvárról mérve. II. Országos Papírművészeti Triennále in: Új Balaton 2002. december

Türelem, üvegek, csend és élet. Somorjai Kis Tibor új litográfiái in: Élet és Irodalom 2002. december 8., 26.

2003

A természet képekben. Kádár György művészetének három évtizede in: Új Művészet 2003/1., 36.

A festészet ősmintái. Bátai Sándor kiállítása in: Élet és Irodalom 2003. január 4., 26.

A művészet ereje. Olajos György kiállítása in: Élet és Irodalom 2003. január 24., 26.

Maszkban álarc nélkül. Szerep és identitás Gaál József művészetében in: Új Művészet 2003/2., 22-25.

A festő ír, olvas, beszél. Eduardo Arroyo kiállítása in: Élet és Irodalom 2003. február 14., 30.

Időtlen ikonok. Gaál József Gnome II. kiállítása in: Élet és Irodalom 2003. február 28., 30.

Emlék-képek. Krajcsovics Éva kiállítása in: Új Művészet 2003/3., 40.

Részlet(esen) az egészről. Kováts Borbála kiállítása in: Élet és Irodalom 2003. március 7., 30.

Nulla dies sine linea. A rajzról – négy fiatal művész munkái kapcsán in: Élet és Irodalom 2003. március 14., 3.

Titkosírás. Fábián Noémi új művei in: Új Művészet 2003/4., 41.

Távlatok tárlata. IV. ÉS tárlat in: Élet és Irodalom 2003. április 4., 5.

Európából jöttünk. Magyar művészeti kiállítás a bécsi Harrach palotában in: Élet és Irodalom 2003. április 11., 26.

Idétlen idolok. Gaál József munkáihoz in: Élet és Irodalom 2003. április 18., 14.

Valóság és illúzió. A Csárdáskirály című kiállítás Miskolcon in: Élet és Irodalom 2003. április 25., 26.

Szocreál, avagy a bürokratikus művészet diszkrét bája in: Unit 2003. Április

Léleklabirintusok. Vásárhelyi Antal Belső architektúra sorozata in: Új Művészet 2003/5., 26-27.

Emlékművek az időnek. Szalkai Károly kiállítása in: Élet és Irodalom 2003. május 2., 26.

Jövőnk záloga. Baksai József Gyermekjátékok című sorozatáról in: Élet és Irodalom 2003. május 9., 9.

Színek metszésében. Túry Mária emlékkiállítása in: Élet és Irodalom 2003. május 16., 27.

Beszavazás a Paradicsomba. A Csárdáskirályok című kiállítás Miskolcon in: Új Művészet 2003/6., 18-20.

A reneszánsz reneszánsza. in: Élet és Irodalom 2003. június 6., 26.

Fénnyel festett árnyék. Somorjai Kiss Tibor legújabb litográfiái in: Kortárs 2003/7.

Bebábozódott szellemesség, avagy a humor hernyója. A groteszk művészet 130 éve in: Új Művészet 2003/7., 18-19.

Tükörbarázdák. A Hidegtű című kiállítás in: Élet és Irodalom 2003. július 4., 25.

Mégis minek a krémje? in: Élet és Irodalom 2003. július 18., 26.

Textilek térben és időben in: Élet és Irodalom 2003. július 25., 28.

Töredékmetaforák. Lírai archaizálás a kortárs festészetben in: Unit 2003. Augusztus

Feketén-fehéren. Borgó rajzairól in: Élet és Irodalom 2003. augusztus 1., 9.

Társasutazás a Montparnasse-ra in: Élet és Irodalom 2003. augusztus 15., 26.

Biomorfózis. Gerle Margit rajzairól in: Élet és Irodalom 2003. augusztus 29., 3.

Tájcsapdák. Zsemlye Ildikó és Olajos György közös tárlata in: Műértő 2003/9., 7.

Művészátjáró. Az I. Textilművészeti Triennále Szombathelyen in: Új Művészet 2003/9.

A pincéből a titkok kertjébe. Más hangok, más szobák című kiállítás in: Élet és Irodalom 2003. szeptember 5., 26.

Átváltozások kora. Az I. Esztergomi Művésztelep tárlata in: Élet és Irodalom 2003. szeptember 12., 26.

Jelkép(m)ezők. Stefanovits Péter vizuális naplójából in: Élet és Irodalom 2003. szeptember 19., 13.

Színkonstrukciók és álomvalóságok. Túry Mária festészete in: Új Művészet 2003/10., 22-23.

Velencei anzix. Benyomások az 50. Velencei Biennále kapcsán in: Unit 2003. Október

Reformerek (re)habilitációja. Könyvkritika in: Műértő 2003/10., 5.

Mágikus zárványok. Kovács László kiállítása in: Élet és Irodalom 2003. október 3., 28.

A rend lelke. Győrffy Sándor grafikái in: Élet és Irodalom 2003. október 10., 3.

Kötéltánc jelenidőben. Gerlóczy Sári rajzai elé in: Élet és Irodalom 2003. október 24., 3.

Kenyéráldozat. Csurka Eszter akciója in: Élet és Irodalom 2003. október 31., 26.

Az idő terében. Turcsány Villő kiállítása in: Élet és Irodalom 2003. november 28., 26.

A pénznek nincs szaga – Akkor mi az, ami bűzlik? A művészet és a pénz kapcsolatáról in: Unit 2003. November

Gyűrött emlékművek. Valkó László grafikai tárlata in: Élet és Irodalom 2003. december 12., 26.

Egészséges erotika – beteges pornográfia. Mi az e(ro)tikus a képzőművészetben in: Unit 2003. December

Egy arisztokrata csavargó korképe. Mednyánszky László kiállítás a MNG-ban in: Élet és Irodalom 2003. december 19., 24.

2004

Rituális utazás a megismerés felé. A maszk Gaál József művészetében in: Napút 2004/1., 49-51.

Apokrif dokumentumok. M. Novák András képeiről in: Élet és Irodalom 2004. január 23., 12.

DINAMIKONOK. HAász Ágnes kiállítása in: Élet és Irodalom 2004. február 20., 29.

Pályaudvari költészet. A Monet és barátai kiállítás a Szépművészeti Múzeumban in: Élet és Irodalom 2004. február 27., 30.

„Szubjektivista festő vagyok” Jánossy Ferenc festett vallomásai in: Új Művészet 2004./3., 32-34.

Álarc nélküli maszkok. A maszk szerepe a képzőművészetben in: UNIT 2004. Február, 20.

Semmi (a) ké(p)pen. Ásztai Csaba kiállítása in: Élet és Irodalom 2004. március 5., 31.

Transzparens tónusok. Iványi Katalin grafikáiról in: Élet és Irodalom 2004. március 19., 14.

A papír értéke, értékpapír-e? Papírművészeti kiállítás in: Élet és Irodalom 2004. április 16., 26.

Kertek alatt a művészet. Kertművészet – művészet a kertben vagy kert a művészetben? in: UNIT 2004. Április., 19.

Jó reggelt, Magyarország! Az Elhallgatott Holocaust a Műcsarnokban in: Élet és Irodalom 2004. április 23., 29.

Térfélcsere, avagy a Birodalom visszavág. Az Áttörés kora című kiállításról in: Élet és Irodalom 2004. május 7., 28.

Időoltár. Kopócsy Judit és Krajcsovics Éva kiállítása in: Élet és Irodalom 2004. május 14., 26.

Nem csalás, nem ámítás. Giacometti a Szépművészeti Múzeumban in: Élet és Irodalom 2004. május 28., 30.

Jánossy Ferenc. Részletek a könyv-tanulmányból in: Magyar Szemle 2004. Június, 182-189.

A grotreál hősei. in: Élet és Irodalom 2004. június 4., 30.

A látvány formái. 17. századi itáliai rajzok a Szépművészeti Múzeumból in: Élet és Irodalom 2004. június 4., 4.

Mindenki kortársa elutazott. Frank János nekrológ in: Élet és Irodalom 2004. június 18.,12.

Organikus konstrukciók. Ábrahám Rafael kiállítása in: Élet és Irodalom 2004. június 25., 31.

Festészeti összhangzatok, ütemváltásokkal. Dokumentum-kötet Kontraszty Lászlóról in: Új Művészet 2004./7., 45-46.

Grafizmus. MNG Modernizmusok című kiállítása in: Élet és Irodalom 2004. július 9., 4.

Meg(fes)tett utak. Cristina Fessler kiállítása in: Élet és Irodalom 2004. július 30., 26.

Kérem a következőt! A XXII. Miskolci Grafikai Biennále in: Műértő 2004. július-augusztus, 8.

Advocatus Dei. Frank János emlékére in: Új Művészet 2004./8., 46-47.

Semmi sem az, aminek látszik. A kollázs kiállítás kapcsán in: Magyar Szemle 2004. Augusztus, 116-123.

Átutazóban. Vojnich Erzsébet tárlata in: Élet és Irodalom 2004. augusztus 13., 26.

A festő-doyen. Lossonczy Tamás köszöntése in: Élet és Irodalom 2004. augusztus 13., 12.

Váltsunk nézőpontot! Finn-magyar kiállítás Budapesten in: Élet és Irodalom 2004. augusztus 20., 26.

Tárlatvezető. in: Műértő 2004. szeptember, 6.

Falfirka-metaforák. Joan Miró kiállítása in: Élet és Irodalom 2004. szeptember 3., 26.

Körner Éva (1929-2004) in: Élet és Irodalom 2004. szeptember 10., 12.

Kibernetikus valóság. Néhány gondolat Várady Róbert festményei kapcsán in: Élet és Irodalom 2004. szeptember 24., 4.

Az álom és a valóság. Záborszky Gábor kiállítása in: Élet és Irodalom 2004. október 15., 26.

Csöndképek. Kádár Katalin munkái elé in: Élet és Irodalom 2004. október 29., 5.

A penész apoteózisa. Kovács Péter kiállítása in: Élet és Irodalom 2004. november 12., 26.

Otthonos kietlenség. Berhidi Mária tárlata in: Élet és Irodalom 2004. november 26., 30.

Mértanikonok. Haász István kiállítása in: Élet és Irodalom 2004. december 3., 27.

A művészet oszlopai. A Magyar Vízfestők Társasága meghívásos tematikus tárlata Bécsben, in: Élet és Irodalom 2004. december 10., 26.

Noli me tangere. Kárpáti Tamás tárlata in: Élet és Irodalom 2004. december 17., 23.

Jánossy Ferenc, a Magányos lovas in: Szépirodalmi Figyelő 2004/6, 172-174.

Értékmegőrzőben – No 1 in: Szépirodalmi Figyelő 2004/6, 171-172.

2005

A művészet misztériuma. Gedő Ilka tárlata in: Élet és Irodalom 2005. február 18., 26.

A debil lét diszkrét bája. Tavaszi debil II. in: Élet és Irodalom 2005. március 25., 26.

A csönd térképei. Kádár Katalin kiállítása in: Új Művészet 2005/4., 20-21.

Kaotikus rendszer. Borgó képei Szekszárdon in: Műértő 2005/4., 6.

A lélek útvesztőin. Kováts Albert képei in: Élet és Irodalom 2005. április 8., 4.

Csöndfény. Krajcsovics Éva kiállítása in: Élet és Irodalom 2005. április 22., 26.

Reális képek. És tárlat in: Élet és Irodalom 2005. május 20., 26.

A semmi ágán. 100 kortárs grafikus művei (bevezető) in: C – József Attila: Töredékek, Arcus Kiadó, Vác, 2005.

A művészet átprogramozása. Kass Eszter grafikái in: Élet és Irodalom 2005. június 10., 6.

Posztumusz jelenlét. Hajas Tibor retrospektív kiállítás in: Élet és Irodalom 2005. július 15., 32.

Nomen est omnis? A Mestermű igézete című kiállítás Nürnbergben in: Élet és Irodalom 2005. július 29., 26.

Contemplatio activa – Tevékeny szemlélődés. Baksai József kiállítása in: Új Művészet 2005./8., 15-17.

Vak ember visszanéz. drMáriás munkáiról in: Élet és Irodalom 2005. augusztus 5., 4.

A nyolcadik napon. Magdalena Abakanowicz tárlata in: Élet és Irodalom 2005. augusztus 12., 26.

(H)@rcosok klubja. 6. ARC Óriásplakát kiállítás in: Élet és Irodalom 2005. augusztus 19., 26.

A tájról, és ami mögötte van. Hermann Zoltán munkái in: Élet és Irodalom 2005. szeptember 16., 8.

A végtelen határai. Jackson Pollock kiállítás Velencében in: Élet és Irodalom 2005. szeptember 30., 26.

Groteszk levelek Istennek. Szikszai Károly tárlata in: Új Művészet 2005/10., 18-19.

Kor(szerű)rajzok. Bács Emese kiállítása in: Élet és Irodalom 2005. október 28., 26.

Tükröm, tükröm…Pál Csaba Hármas tükör című kiállítása in: Új Művészet 2005/11., 34-35.

Folyamatos jelen. A Galéria Lénia kiállítása in: Élet és Irodalom 2005. november 25., 26.

Fénnyel festve. Nádler István tárlata in: Élet és Irodalom 2005. december 21., 23.

2006

Magányos ügyek in: Élet és Irodalom 2006. január 13., 29.

A gyűjtő (ön)arcképe in: Élet és Irodalom 2006. január 27., 29.

Egy mutatványos feljegyzései Arnulf Rainer: Előszó önmagamhoz / Selbstbevorwortung in: Új Művészet 2006/2., 43-44.

Spanyol e(c)setek in: Élet és Irodalom 2006. február 10., 29.

Egyszemélyes metropolisz. Szurcsik József kiállítása in: Élet és Irodalom 2006. február 17., 29.

Apokalipszis, most? Baksai József grafikáiról in: Élet és Irodalom 2006. március 10., 5

Profán fohász Lovas Ilona kiállítása in : Élet és Irodalom 2006. március 17., 29.

Sokszorosan egyedi. Válogatás a Galéria IX. anyagából in: Élet és Irodalom 2006. április 14., 9.

Befejezetlen teljesség. Kiss Zoltán tárlata in : Élet és Irodalom 2006. április 21., 29.

Csöndcsobogás, Kádár Katalin munkáiról in : Élet és Irodalom 2006. április 28., 4.

Csöndtükrök. Kádár Katalin kiállítása in: MAK 2006. április, 20.

Belső tájakon Nádor Tibor kiállítása in: Új Művészet 2006/5., 40-41.

Képzőművészeti morfológia. A Morph csoport kiállítása in: Új Művészet 2006/7., 27-29.

Casanova otthona. Ujházi Péter kiállításai Budapesten in: Új Művészet 2006/8., 36-39.

Rembrandt kérdezett? in : Élet és Irodalom 2006. augusztus 11., 29.

Pixelvilág in : Élet és Irodalom 2006. augusztus 18., 29.

Fosszilis nyom(at)ok. Kovács Péter litográfiái in: Élet és Irodalom 2006. november 25., 29.

2007

Terra-sigilla temporis. Bátai Sándor kiállítása in: Új Művészet 2007/1., 22-23.

Az emlékezés útján. Az 1956-os forradalom 50-ik évfordulóján rendezett országos tárlat in: Új Művészet 2007/2., 52-53.

Lélekszigetek. Kádár Katalin legújabb sorozata in: Élet és Irodalom 2007. február 9., 3.

Családi ünnep. Kádár György, Túry Mária és Kádár Katalin közös kiállítása in: Új Művészet 2007/3. 39-41.

Szemtől szemben. Sárkány Győző Maszk-sorozatáról in: Art Limes 2006/4-2007/1. 124-133.

A hét mester. A Mesterek II. kiállítás in: Új Művészet 2007/4. 36-37.

Az idő szövedéke. Krajcsovics Éva kiállítása in: Élet és Irodalom 2007. május 18., 29.

Vanitatum Vanitas. Baksai József tárlata in: Élet és Irodalom 2007. május 25., 29.

(T)rendületlenül, avagy van művészet a trendeken túl. Gondolatok Bordács Andrea: Hova tűnt egy nemzedék? című írása kapcsán in: Új Művészet 2007/7., 50-51.

Tér-idő zárványok. Vizsolyi János tárlata in: Élet és Irodalom 2007. július 13., 29.

Dráma és csendes líra. Beszélgetés Németh István műgyűjtővel in: Netlevél (http://www.netlevel.hu/)

Pentimento temporis. Paizs László eddigi életművéről in: Netlevél (http://www.netlevel.hu/)

Nagybányán innen, Szentendrén túl. in: Élet és Irodalom 2007. szeptember 28., 29.

Szelektív művészet. in: Élet és Irodalom 2007. október 19., 29.

Test-tájakon járva. in: Élet és Irodalom 2007. november 16., 29.

Személyes valóság, objektív álom. dr. Nagy Miklós gyűjteménye a Godot Galériában in: Új Művészet 2007/12., 46-48.

Tér – idő mo(nu)mentumok. Dréher János kiállítása in: Élet és Irodalom 2007. december 16., 29.

Ebben az évben (2008) megjelent írásaim:

Szobrok nőnemben? A Szobrásznők – nőszobászok című kiállítás in: Új Művészet 2008/1., 38-39.

Morpheusz álma. A Morph csoport kiállítása in: Élet és Irodalom 2008. január 18., 29.

Jelenkori tradíció. A KOR/társ című kiállítás in: Netlevél (http://www.netlevel.hu/)


Most egyelőre ennyi.
Nemsokára konkrét szövegekkel jelentkezem.

5 megjegyzés:

Blogger Nati írta...

drámai;)

2008. március 19. 13:17  
Blogger JadeArt írta...

értem ám :)
köszi, hogy benéztél

2008. március 19. 13:49  
Anonymous Bernáth István írta...

Kedves Judit!
Gratulálok eddigi munkáihoz. nagyon érdekes írások lehetnek. Esetleg egy összefoglaló könyvben kéne megjelentetni!
Más. Sajnos a fantasztikus Karakas András meghalt! Valamit kéne csinálni róla, tudnék vagy 30 munkát mutatni tőle. Nagyon szerettem a művészetét. Őt sajnos nem mindig...
Egyenlőre ennyi.
Remélem, hogy még találkozunk.
Üdvözli további sikereket kívánva
Bernáth István
bernath@chello.hu

2009. május 20. 0:42  
Blogger JadeArt írta...

kedves István,
köszönöm, hogy írt. András művészetét én is nagyon szerettem, fantasztikusan rajzolt, és sziporkázó képi ötletei voltak.
A "valamit kéne csinálni"-érzés Vele kapcsolatban bennem is megfogalmazódott. Jelentkezni fogok mailben, a megadott címen.
Köszönöm, hogy benézett ide, remélem itt is talál olyan írásokat, amiket érdekesnek talál.

2009. május 21. 15:22  
Anonymous Névtelen írta...

ANDRÁS UTOLSÓ ÉVEIBEN HÓNAPJAIBAN SOKAT VOLTUNK EGYÜTT ,20 ÉVES BARÁTSÁGUNKNAK A HALÁLA VETETT VÉGETT. TÉNYLEG EGY KÜLÖNLEGES SZEMÉLYISÉG VOLT. SÁNTA ISTVÁN FESTŐ GRAFIKUS MEDITERRANPIKTOR@FREEMAIL.HU

2011. június 24. 23:13  

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal