Nyílt levél
Mostani bejelentkezésem sem túl örömteli. Egy nyílt levelet teszek közzé.
A Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) Magyar Tagozata, amelynek én is tagja vagyok, tiltakozását fejezi ki az alábbi Nyílt levél formájában azellen, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszter 50 millió forinttal támogatja egy magángyűjtemény (KOGART) kortárs művészeti vásárlásait, miközben az összes állami közgyűjtemény kortárs műtárgyvásárlását éves szinten kevesebb, mint 27 millió forinttal dotálja.
A Nyílt levelet alább olvashatja mindenki, és aki egyetért vele, azt kérem blogján vagy más internetes fórumán tegye szintén közzé.
Nyílt levél Hiller István miniszter úrnak
A Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) Magyar Tagozata tiltakozását fejezi ki amiatt, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium kortárs művészeti gyűjtemény létrehozására három évig, évente maximum ötvenmillió forinttal egy magánalapítványt támogat. A nemzetközi színtéren az arts and business politika felett álló, a művészet és az üzleti világ hatékony és sikeres együttműködését elősegítő forma. Törvényszerűségeit tekintve e két fél kölcsönös érdekeit szem előtt tartó, üzleti alapú viszony. Gyűjteményt természetesen bárki építhet Magyarországon, ha azt a saját pénzéből teszi.
Úgy gondoljuk, hogy a kulturális tárca elsődleges kötelessége a rábízott közpénzből a közgyűjtemények támogatása, nem pedig ezek teljes ellehetetlenítése. Különösen elképesztőnek tartjuk, hogy az OKM 50 millió forinttal támogat egy magánalapítványi gyűjteményt, miközben évente mindössze 27 millió forintot fordít az összes hazai közgyűjtemény kortárs művészeti vásárlására. Az állam a művészetet és műgyűjtést közvetett úton természetesen több csatornán is támogathatja (adókedvezmény, járulék, illeték elengedés, amortizáció, stb.). Anyagilag is hozzájárulhat cégek és magánemberek műtárgyvásárlásaihoz, ha azok közgyűjtemény részére adományozzák az alkotásokat, de közpénzt magánértékek felhalmozásához nem adhat. Egy nem közgyűjteményi státuszú magánalapítvány gyűjteménye magángyűjteménynek számít, amely kincsképző erejénél fogva a tulajdonos vagyonát növeli. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy az állam művészet támogatás címén közpénzből támogassa egy magánszemély vagy magánalapítvány vagyonát gyarapító műgyűjtemény felhalmozását. Úgy gondoljuk, hogy az üzleti világ szereplőinek kultúrpolitikai szereplőkké avatása hosszú távon a kulturális és az üzleti világ szereplőinek megosztásához, nem pedig konstruktív együttműködésükhöz vezet.
Budapest, 2008. március 21.
A fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) időközben szintén csatlakozott a levél aláírásához.
Az OKM a művészet támogatására fordított keretből pályáztatás nélkül, átláthatatlan logikával támogat intézményeket. Természetesen kulcsfontosságú a magyar művészeti szcéna számára az, hogy a minisztérium a hiány pótlására a magántőke mind nagyobb beáramlását elősegítse, de megengedhetetlen, hogy ezt a közintézmények és a közgyűjtemények figyelmen kívül hagyásával teszi. Az FKSE számára kiemelkedően fontos, hogy a fiatal képzőművészek alkotásai olyan közintézményekbe kerüljenek, ahol azok láthatóvá és elérhetővé válnak a szakma és a széles közönség számára egyaránt, így az OKM egyik elsődleges feladatának ezen intézmények vásárlásainak, illetve az üzleti szférával való kapcsolatuk kialakításának támogatását tartja, nem pedig magángyűjtemények gyarapításának finanszírozását.
2 megjegyzés:
a levél szövege nehezen olvasható ezzel a betűtípussal, szerintem nagyobbra kéne venni (sőt, bazinagyra kéne venni, és az oldal tetejére tenni:))
igyexek javítani. köszönöm az észrevételt!!!
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal