Bátai

kicsit eltűntem, de elsodort az élet. most azonban újra itt vagyok. talán nem lesz meglepő, ha most is egy művészről írok, akit nagyra tartok.

Bátai Sándor Kaposváron él. Budapesten néhány csoportos kiállításon vett részt, az egyik első fővárosi, nagyobb anyaggal való bemutatkozása az általam rendezett, A töredék metaforái című kiállításon volt 2003. decemberében, a Vigadó Galériában.

Az alábbi róla szóló írásom tavaly januárban jelent meg az Új Művészetben. Ezzel szeretném bemutatni őt.

Terra-sigilla temporis*
Bátai Sándor kiállításáról

Létünk egyik alapkérdése az időbeli határok kijelölése és megértése. Kétségbeesetten próbáljuk megragadni az időt, definiálni önmagunkat az idő folyamában, helyzetünket a múlandóság és az öröklét által kijelölt intervallumban. Elhelyezni a „nagy egészben” a kort, amelyben élünk.
Bátai Sándor (1955) művészetének is alapvető témája és metaforája az idő. Az idő megfoghatatlan, felfoghatatlan, lényegében elvont fogalma, de ugyanakkor az idő múlásának egészen konkrét nyomai, amelyeket akár saját bőrén mindenki tapasztalhat. Az idő kettős jellege; határtalan és állandó volta, valamint véges és rejtőzködő, öröktől létező folyamata szüntelen kétséget kelt bennünk, elbizonytalanít, sőt sokszor létezésünk értelmét is megkérdőjelezzük. Az idő végességének legfőbb bizonyítéka saját világunk, fizikai valónk, a körülöttünk lévő évszázados, évezredes vagy milliós kulturális illetve földtörténeti emlékek folyamatos pusztulása.
Ötven év, fél évszázad. Lehet egyfajta mértékegység, amelyhez viszonyítani tudjuk a múlt eseményeit. Léptéket szolgáltat a történelmi távlatokhoz.
5000 éve (azaz százszor ennyi idővel ezelőtt) születtek az első ismert hieroglif szövegek Egyiptomban, kb. 500 (tehát tízszer ennyi) éve festette Leonardo a Mona Lisát, 250 évvel (ötször ennyi idővel) ezelőtt jelent meg a francia enciklopédia első kötete, 100 éve (kétszer ennyi ideje) írta meg Marinetti a futurista kiáltványt, 50 évvel ezelőtt pedig még a szocreál követelményei alakították a hivatalos művészeti szcénát hazánkban. Milyen közelinek tűnhet egyszerre a távlat, és milyen távolinak a közelmúlt.
Bátai Sándornak egész eddigi életét jelenti az ötven év. Egy egész, bár még korántsem teljes, és végképp nem lezárt életmű születésének az időszaka ez. Az alkotó pályájának egymásra épülő fejezetei közül az utóbbi hét év munkáiból látható válogatás jelenlegi szegedi tárlatán.
A bemutatott művek azonban szorosan összefüggnek Bátai Sándor művészetének korábbi periódusaival. Az 1980-as évek közepén születtek például azon olajfestményei, amelyeken korunk piktogramjai bizonyos rendszerben: a festő közlésmódjának rendje szerint jelentek meg. Ezek ugyanolyan egyértelműen megérthető jelek, mint annak idején a középkori lovagok pajzsának heraldikai utalásai, vagy az őskori sziklarajzok, illetve barlangfestmények mágikus képei. Bátai Sándor értelmezése szerint, a művészet mint magasabb szubsztancia áthidalja a korok, technikák illetve értékrendek korlátait. Egy újabb szakaszt jelentenek az 1990-93 között készült táblaképek, amelyek alapvető jellegzetessége a mértani formák és a szervesen alakuló felületek kettőssége. Kör, négyzet, kereszt – szimbolikus jelentéssel bíró, redukált képi jelek. A kör, a négyzet, illetve az egymással párhuzamosan futó, valamint egymásra merőleges vonalak szabályos mértani alakzatok is egyben – ezek kiegyensúlyozottsága rendszerezi a táblaképek szertelen, rusztikusan eleven, organikus fakturális megoldásait. Ugyanakkor ezek a geometriai alakzatok természeti jelenségeket idéznek, így a kör utalhat a napkorongra, illetve a telihold sziluettjére, a vonalak a horizontvonalon túl, konkrétabban földrétegek, valamint földbarázdák megfelelőiként értelmezhetők.
Bátai Sándor archaizáló szándékainak kifejezésére, 1995-ben talált rá egy újabb médiumra, a merített papírra. Azóta folyamatosan készülnek, sorozatokká összeálló papírművei. A környezetünkben fellelhető valóságszegmensek; a rozsdásodó vagy hulló vakolatú felületek metaforáit fogalmazza meg ezekben az alkotásokban is. Egymásra rétegzett papírtörmelékekből, papírmasszából alakítja ki rusztikus faktúráit, illetve több különböző alakú papírdarabot applikál egymásra. A Rétegek sorozat néhány korai, 1999-2000 körül készült darabja látható a mostani tárlaton.
A rétegződés a földtörténet korszakaihoz hasonló, abból okuló, annak tanulságait is felhasználó képépítési folyamat. Az egyes rétegek nemcsak egymásra rakódnak, de el is mozdulnak egymáshoz képest, mindig más és más szeletek kerülnek felszínre, s a folyamat végén egy spirálisan egymásra épülő rendszer alakul ki a részletekből. Ezáltal Bátai szakított a hagyományos táblaképformával, a szabályos téglalap- és négyzetformátummal. Eleinte csak a papír szabálytalanul szakadozott széleit tartotta meg, majd megjelent a fragmentális képalakítás. Ezek a formai megoldások az ősi illetve természeti népek, a zsidóság valamint a kereszténység letisztult jelrendszereinek részleteivel kiegészülve szimbolizálják a kultúra időben egymásra rakódó rétegeit Bátai művein.
A most látható munkák között szereplő, 2000-2005 között készült Ősformák műegyüttes szoros összefüggésben van mind a már említett Jelek (1985-95), mind a Nyomok (1992-93) sorozatokkal. Egyrészt, a festő ábécéjének újabb betűit, alapfogalmait, illetve a régről ismert alapjelek újabb változatait, újra fogalmazott megjelenítéseit láthatjuk ezeken az alkotásokon.
A 2005-ös Föld illetve a jelenleg látható 2006-ban készült Kezdet című installáció az Ősformák sorozat közvetlen folytatása, ugyanakkor egyfajta esszenciális összegzése is, Bátai Sándor egész eddigi alkotói folyamatának. A természethez, az időhöz, a múlthoz, a kulturális tradíciókhoz, illetve a földhöz mint ősi anyaghoz való kapcsolatának. A föld kétféle tartalmi jelentése összegződik a Föld című munkában, hiszen egyszerre utal a glóbuszra és a termőföldre mint matériára. Körhöz közelítő formája megidézi a Nyomok-sorozat mértani jelét, amely így újabb elemmel árnyalja a jelentéstartományt: a már említett nap és a telihold mellé a földgömb sziluettje és keresztmetszete társul. A képfelület göröngyei, rögei pedig egyértelműen a talajszerkezethez, a földbarázdákhoz hasonlatosak. A geometria szabályos alakzatai, a természet alkotta felületek, és az emberi kéz által teremtett formák szerves együttélését, azok közös eredőjét summázza ez a mű.
Az organikus képfelszínről a földrovátkákon kívül az ember bőrének szerkezetére, ráncaira, redőire is asszociálunk, ezzel a kép a földtörténet és benne az egyén életszakaszaira is utal. A föld szimbolikus jelentéstartalma elsősorban a teremtéssel és a születéssel kapcsolódik össze. A földből kel ki a mag, ezért az éltető föld, a termőföld elnevezés, ugyanakkor a szülőföld fogalma is ezzel függ össze, és ezek mindegyikében a föld születéssel való jelképes illetve konkrét kapcsolata fejeződik ki. Bátainál is ezek mindegyike jelen van, hiszen mintaként használta a szülőföld, a balatonfelvidéki táj, a vulkanikus tanúhegyek formavilágát és fakturális képződményeit. Konkrétan a szülőfölddel kapcsolódik össze a Kezdet (2006) című installáció, amely címével ellentétben nem egy folyamat elejét, hanem éppen a végét, a szülőföldtől való elszakadás mozzanatát, a búcsúzás gesztusát idézi fel.
A föld egész életünket végigkíséri, a születéstől a halálig. Hiszen a földnek adjuk vissza porhüvelyünket, amelyből eltávozott az élet, így a föld egyben az elmúlás és az enyészet jelképe is.
Születés, élet, elmúlás. Mind az idő folyamatosságát jelzik. A föld tehát végső soron az idő szinonimája, de ugyanakkor pandanja is. Míg az idő örök, elpusztíthatatlan, beláthatatlan idea, addig a föld a folyamatos pusztulásra ítélt véges anyag. Úgy is mondhatnánk: az idő a földben materializálódik, rajta keresztül nyer érzékelhető minőséget.
A most bemutatásra került képek készítésének folyamata, akárcsak Bátai Sándor többi alkotásáé, illetve a kialakított felületek (repedések, bemélyedések, kitüremkedések, lenyomatok, szigilliumok) az idő fokozatos tevékenységének állítanak emléket.
A festő, Bátai Sándor számára, mind munkamódszerét tekintve, mind a létrehozott pusztulásformák esztétikai értékeinek hangsúlyozása szempontjából; az idő az örök mintakép.
Alkotásai a végtelen pillanat kimerevített monumentumai, egyben az idő emlékművei.
Mert Bátai Sándor tudja, és művészetével is hangsúlyozza, hogy a folyamatosság kulcsa, egyetlen örökségünk: az idő.
Szeifert Judit(Belvárosi Kamara Galéria, Szeged, 2006. X. 17–XI.7.)

* A terra sigillata római kori alakos díszítésű, égetett edényfajtát jelent. Jelen esetben a terra (föld) és a sigillum (pecsét, nyom) szavakból képzett szerkezet szándékosan utal a terra sigillata szóösszetételre, azaz az ókori történelmi leletekre is. A cím jelentése magyarra körülbelül így fordítható: Az idő föld-nyomai