la Biennale di Venezia - Arsenale

Tegnap délután (Budapestről München érintésével közlekedő Lufthansa járaton) landoltam Velencében, hogy mint ahogy 2001 óta minden páratlan évben, idén is részt vegyek a Biennále sajtónapjain, ami ma vette kezdetét.

Mint már évek óta szokásos, az Arsenaléban lévő sajtóirodában akkreditáltam magam, és utána elindultam, hogy felfedezzem az egykori fegyverraktár gyönyörű, rusztikus tereit benépesítő műveket.

Hát bevallom, ez nem kis feladat, igencsak elfáradtam, mire végig értem - mind mentálisan, mind fizikálisan. De ez természetesen nem panasz.
Tapasztalatom szerint, az Arsenale kínálata mindig nagyon erős, sokszor vetekedik a Giardini nemzeti pavilonjainak bemutatóival. Maguk az oszlopokkal tagolt, fagerendás födémű, vakolatlan, vagy málló vakolatú csodás belsőterek is lenyűgöznek. Bár a hatalmas csarnokszerű termekben sokszor kaotikus látvány fogadja a belépőt, mégis ez a forgatag többnyire izgalmas művekből áll, és sokszor nagyon attraktívan hat.
Idén sem kellet csalódnom, mert nagyon sok jó dolgot láttam.
Mivel a rengeteg élményből nem szeretnék túl részletesen elemezni egyet-egyet, így próbálok egy kis ízelítőt adni - képekkel illusztrálva mindezt. Most elsősorban az a célom, hogy a friss élményeket megosszam itt.
Mivel a sajtóirodához legközelebb a Kínai "pavilon" található, így ott kezdtem a mai túrát. Ez az egyik kedvenc téregységem az Arsenelén, ahol olajtartályok találhatók a térben, és minden évben ezekhez alkalmazkodva, ezeket is a művekbe komponálva tervezik meg a bemutatót a résztvevők.

A kínai pavilon idei sztárja, Ai Weiwei és a másik két kiállító művész ismét a kínai tradíciókat (írásjelek, agyagművesség) ötvözte a nyugati kultúrák örökségével.

Különös fehér füstköd szállt a térben, ami folyamatosan hol sűrűsödött, hol eloszlott, ezzel változó atmoszférát teremtve a kiállításon.

Érdemes az épület mögötti kertbe is kimenni, mert ott további szobrászi munkák láthatók.

A következő nagyobb térben olasz művészek alkotásai láthatók - közülük két művet emelek ki, az egyik Alessandro Gallo Metró című orwelli utópiája, ami (kissé sem meglepő módon) mégis annyira napjainkról szól.

A másik a vele egy térben kiállított Graffiti című munka, Gloria Argelestől.

Ezután az egymásba nyíló terekben latin-amerikai, chilei művészek állítottak ki - itt nagyon tetszett Maria Dompé rózsás installációja.

A következő térben lencsevégre kaptam Franca Pisanit saját installációja előtt (nagyon kedvesen pózolt a kérésemre:).

A sajtónapok idején tartják a kiállítások hivatalos megnyitóit is, ahol sok figyelemreméltó emberrel lehet találkozni. Az Arab Emirátusok kiállításán például három nagyon attraktív hölgy élő installációként jelent meg. Mintha a kiállított fotoprintekről léptek volna közénk.

Engem mindig lenyűgöznek a technikát művészetté transzponáló művek - most is akadt néhány, így Davide Coltro színes egész falat beborító installációja,

vagy Gigi Scaria liftet szimuláló fülke-vetítése.

Illetve ide tartozik a Szaúd-Arábiát képviselő testvérpár, Shadia és Raja Alem különböző fényeffektekkel optikai hatásokat elérő installációja.

Még kiemelem, mert az egyik legnagyobb látványosságnak tartom a dél-afrikai Nicholas Hlobo installációját, amely a legegyszerűbb eszközökkel ér el igen meglepő és monumentális hatást.

Ha lesz erőm, holnap még folytatom, a Giardini pavilonjainak kiállításaiból szemezgetek, és majd idővel visszatérek egy-egy mozzanatra, ami esetleg a mai napból kimarad.
Addig is jó nézelődést!
Arrivederci:)