jadeArt

2010. január 28., csütörtök

Intercity Wien-Budapest

Az előtérben Gink Judit: Rose is rose is rose... - mögötte a falon Vojnich Erzsébet Úti-kárpitja


Második utazás

Intercity Wien-Budapest kiállítás Bécsben

A Bécs-Budapest Intercity második, ezúttal bécsi állomásán magyar művészek alkotásai láthatók. A járat első állomása Budapesten volt tavaly ősszel, ahol az osztrák Intakt csoport művészei mutatkoztak be. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Nőművészek – Művésznők kiállítás-sorozatának újabb állomásához érkeztünk, a Bécs-Budapest Intercity járattal. Immár nemzetközi kontextusba helyeződött ezáltal ez a sorozat.

A jelenlegi tárlaton látható műveket túl azon, hogy női alkotók készítették, még az is összekapcsolja, hogy mind a textil- illetve kárpitművészet körébe sorolhatók. De mind technikailag, mind műfajilag igen gazdag a bemutatott anyag. Ez a textil médiumának sokrétűségét és meghatározó szerepét jelzi jelenkori művészetünkben.

A textilművészet mindig is a legradikálisabban fejlődő művészeti ágak közé tartozott a huszadik századi, illetve az 1945 utáni magyar művészettörténetben. Az Ernst Múzeum Textil Falikép 68 című kiállítása jelentette az első fordulópontot a magyar textilművészet történetében, hiszen az iparművészeten belül ekkor önállósult a textilművészet és vált a festészethez, grafikához, plasztikához mérhető, egyéni arculatú, szüntelenül újjászülető műfajjá. A klasszikus technikákkal készült alkotások hol tartalmilag, hol formailag, de folyamatosan megújították a műfajt. A szövés technikájának évezredes hagyománya azonban mindig erős köteléket jelentett a múlttal, a történelemmel is. Három tradicionális gobelin látható most.

Polgár Rózsa hagyományos technikával készült kárpit-párja (Ablakok I-II.) egy nyitott és egy bezárt ablakot ábrázol. A festészetből ismert trompe l’oeilt alkalmazva, a formázott textilek térbeli hatást keltenek. A nyitott ablakszárnyat, a kint látható eget, felhőket éppúgy megszőtte, mint a csukott ablak redőnyének zsalugáterit, amelyek mögé tükörlapot csúsztatott. Így a rések között a nézők önmaguk tükörképének szegmenseit fedezhetik fel.

A szövés folyamatának meditatív jellege miatt is, adekvát módon, a falikárpitok egy része szakrális tartalmakkal egészül ki. A szakralitást az ábrázolt témák, a megjelenítésmód hangsúlyozzák. Háger Ritta általában is szakrális tereket teremt műveivel, jelenlegi alkotása konkrétan a transzcendenssel teremt kapcsolatot. Az égi világ küldöttét, az angyalt ábrázoló klasszikus gobelin fénylő, szikrázó jelenést, egy érzékeinken túli momentumot tesz láthatóvá.

Rónai Éva gobelinjének címe Navigare necesse est, ami latinul annyit tesz: Hajózni kell. Pompeius ókori római hadvezér mondata így folytatódik: vivere non est necesse, azaz élni nem kell. Rónai Éva textiljén hullámzó tengeren ringatózó hajó látható. Az alkotás a művészi lét és a mindennapok közötti egyensúly keresését jelképezi.

Napjainkban, amikor a művészeti ágak és műfajok közötti határok elmosódtak a kárpit az egyik legadekvátabb médium, amelyet képző- és iparművészek egyaránt alkalmaznak.

Vojnich Erzsébet festészetében metafizikus épületeket jeleníti meg. Jelenlegi Úti-kárpitján is egy világítótorony robosztus tömbje tölti be a képfelületet. A tájékozódási pontként szolgáló objektum zord megjelenítését fokozza az erőteljes festésmód. Az utazás közbeni bizonytalanság, idegenségérzés, a megérkezés utáni vágy jelenik meg itt ez által.

Simonffy Márta műve az úti cél elérését, az utazás egy momentumát, helyszínét örökíti meg. A Willanow (2008), a varsói barokk park stilizálva, de jellegzetes látványelemeit megtartva jelenik meg rajta. A sövénykapu mögött kitárulkozó mesterségesen kialakított táj képe vedutaszerűen ábrázolt. Simonffy Márta kárpitműve a festészeti elemek mellett a képgrafika eszköztárából is merít.

A most látható művek egy csoportját a transzparencia, az áttetszőség kapcsolja össze.

Baráth Hajnal plexilapon megjelenített lábnyomai egymást tapossák. Az egymásra rakódó cipőtalpnyomok egy-egy hely történelmének tanúi és részesei, egyben az idő jelei. A lábnyom mint azonosító pedig éppúgy egyéni vonásokkal bír, mint a kéz- vagy az ujjlenyomat. Így azok sokasága a tömeget alkotó egyének személyes aspektusait emeli ki.

Pápai Lívia finom grafitrajzoknak ható, ritka szövésű, téglalapokból álló munkája (Töredékek) áttetsző hengerre tekerve jelenik meg. Így itt is alapvető szerepet kap a transzparencia, az egyes részletek átsejlenek egymáson és a kitakarás által fragmentumokká válnak. Valamennyi textilmű kiindulási alapja a szövés hagyományos technikája, ahol a szálak egymásba fonódása hasonló négyzetes rendszert eredményez. Mindez a szabályrendszer Lévai Nóra művén szó szerint megbomlik. Szabálytalan sűrűségű és irányú, kócos szálakból álló textiljének gézszerű anyaga (rend)szertelen raszter. Pamuttal „stoppolt” képe általában a faltól kicsit távolabb lebegve jelenik meg a kiállítótérben, így a finom vonalszövevények árnyéka is a mű meghatározó részévé válik.

A falikárpit fogalma, és természetesen maga a műfaj is lényegi változáson ment keresztül. A jelenkor igényeinek megfelelően kitágultak a műfaj alkalmazási területei. Ez egyrészt az alternatív anyaghasználatban nyilvánul meg, ami szintén sajátja kortárs kárpitművészetünknek. Jelenleg a kiállítótérben öt művész alkotásai szemléltetik ezt.

Regős Anna Computerkárpitján korunk műszaki szerkezeteit: chipeket, integrált áramköröket, valamint korunk jellegzetes fémtárgyait applikálta szövedékszerűen egy-egy fém szúnyoghálódarabra. Ezzel nem csupán a jelenkor technikai vívmányait manifesztálja, de egyben eredeti funkciójukból kiragadva, mintaként kezeli őket. Ez a mű már a térbe lép ki, reliefszerű textúrája által.

A következő négy alkotó műveit nem csak az alternatív anyaghasználat, a transzparencia, hanem a térbeliség is összeköti. Mind a négy mű jócskán túllép a műfaji kereteken. Az alig egy hónapja elhunyt Gink Judit dróttal, ritkaszövetű hálókkal komponált. Rózsafejeket formázó huzalhálója organikus csipkére emlékeztet. A formák szabálytalansága végleg felülírja a mértani osztást, ugyanakkor újfajta rendszert is teremt. A tövises ágy körül a merev dróthuzalból készült szövedék, anyagszerűségét elvesztve, transzparens fátyolként lebeg.

Ardai Ildikó monumentális hatású, térbe lógatott Kapcsolat című installációja zöldvesszőfonással készült. Az egymás felé közelítő, vagy egymástól elszakított két csavart forma az emberi viszonyrendszerek összetettségét modellezi.

T. Doromby Mária a teret árnyéka segítségével birtokba vevő, szobrászati alkotásának tüskés drótháló-szövet az anyaga. Az egykori vasfüggöny egy darabjára emlékeztető szúrós drótkompozíció a bezártság és a szabadság közötti igen vékony határvonalat szimbolizálja.

Németh Ágnes Csónakosa, ezüstös drótból szőtt nőalak, aki egy csónakra emlékeztető létrába kapaszkodik. Merev huzalból készült karja, haja zuhatagként omlik, szinte vízszerűen csorog.

A most látható munkákat az újszerű anyaghasználat, a plasztikai értékek hangsúlyozása, a formákban rejlő tartalmak kibontása jellemzi. Általuk kapcsolat teremtődött a különféle műfajok között, és végleg ledőltek a határok képző- és iparművészet között is. Ugyanakkor a szövés tradicionális technikájára reflektálva felhívják a figyelmet arra is, hogy a hagyomány minden fejlődés és továbblépés alapja.

A Wien – Budapest útvonalon közlekedő művészeti intercity-járat ezzel a kiállítással már megtette a két város közötti utat oda-vissza. Remélhetőleg rendszeresen közlekedő járat lesz, így érdemes jegyet váltani rá már most. Várjuk a következő utat ismét budapesti végállomással.

(WUK, Bécs 2010. január 19 – január 31.)

2 megjegyzés:

Anonymous Lux Erik írta...

A felülethez magához szeretnék most gratulálni. Én csak most látom. Nagyon szép, jól olvasható - és megnyugtató.

2010. június 1. 16:15  
Blogger JadeArt írta...

köszönöm szépen. kicsit el vagyok maradva vele - de most talán lendületet kapok, hogy újra írjak :)

2010. június 6. 2:03  

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal