jadeArt

2011. június 2., csütörtök

Giardini

A mai napot a Giardiniben töltöttem, ahol a nemzeti pavilonokat és a központi épületben a főkurátor (Bice Curiger) által összeállított nemzetközi kiállítást lehet látni. Minden alkalommal van a Biennálénak egy hívószava, tematikája, idén az ILLUMInations (Megvilágítás) címet kapta. A cím szójáték is egyben a világosság és a nemzetek szavak összekapcsolását eredményezi. Ennek a koncepciónak a jegyében kell(ene) a nemzeti kiállításoknak is létrejönni - illetve erről szól a központi kiállítás is.

A főépületben megrendezett tárlat egyik különlegessége, hogy Tintoretto 3 vászna fogadja a belépőt, azaz a kortárs művészet ezen jelentős eseményébe immár nem csak idézetszerűen, de valós művekkel is bekerült egy régi mester. Tintoretto itt látható festményeit (Utolsó vacsora, Az állatok teremtése, Szent Márk testének elrablása) egyébként a velencei Akadémia Képtárában őrzik.
A Biennále szervezői hangsúlyt fektetnek arra és örömmel veszik, hogy Velence jellegzetes motívumai valamilyen módon megjelenjenek a kiállítások területén.

Idén a főpavilonban a Velencében gyakori galambok mindenhol ott ülnek, a bejárat felett a tető szélén, az épületben a korlátokon, gerendákon - jelképesen magasról tesznek a művészetre... na persze nem élő madarakról van szó, azok nem üldögélnének mozdulatlanul -és valóban be is piszkítanának mindent.
Ebben a kiállítási egységben Pipilotti Rist videóinstallációi tetszettek a legjobban.

A nemzeti pavilonok kiállításai közül hármat nem sikerült megnéznem a 28-ból, a britekét, az amerikait és az osztrákot. Mindhárom épület előtt kígyózó sorok álltak - ugyanez volt a német, a japán, a lengyel és az izraeli pavilon előtt is - de ezekbe végül sikerült bejutnom.

Közülük a német templombelsőt imitáló installáció tetszett, de a legnagyobb élmény a japán pavilon animációs vetítése volt.

A venezuelai művészeket sikerült lefotóznom alkotásaikkal,

közülük nagyon szép volt a papírhajtogatásos installáció, Yoshi munkája.

A svájci pavilon a hulladékaink, fel nem használható és el nem bomló szemetünk - mint a mobiltelefonok, műanyagjátékok, és -palackok stb. újrahasznosításáról szólt.

Az észak-koreai művész két remek műegyüttese pedig mind gondolatilag, mind kivitelezésében igen kiemelkedő.

A virágmintás katonai terepruhák, illetve a tükrökben megjelenő vetített installációk, amelyekben épp a tükör hangeffektekkel kísérve eltörik, nagyon hatásos és jól kivitelezett munkák.

A magyar pavilon messze a legszebb építmény az összes nemzeti kiállítóhely között -

ez a benne megjelenő művekről általában sajnos nem mondható el - így idén sem. Német Hajnal operafilmje és összetört autóinstallációja nekem valahogy nem állt össze egységes és meggyőző művé.


Egyik nagy kedvencemet, Fabrizio Plessit jó volt viszontlátni (mármint a műveit) a Velencei pavilonban.

Ezek most csak első benyomások, szösszenetek - majd írok bővebben, később. Tervezem még ezt a bejegyzést is bővíteni, illetve egy nagyon izgalmas téma biztosan lesz, amiről írni szeretnék, mégpedig a tükör alkalmazása az 54. Velencei Biennálén.
Hamarosan újra jelentkezem - holnap a külső helyszínek kiállításai közül keresek fel néhányat.
Arrivederci:)

2011. június 1., szerda

la Biennale di Venezia - Arsenale

Tegnap délután (Budapestről München érintésével közlekedő Lufthansa járaton) landoltam Velencében, hogy mint ahogy 2001 óta minden páratlan évben, idén is részt vegyek a Biennále sajtónapjain, ami ma vette kezdetét.

Mint már évek óta szokásos, az Arsenaléban lévő sajtóirodában akkreditáltam magam, és utána elindultam, hogy felfedezzem az egykori fegyverraktár gyönyörű, rusztikus tereit benépesítő műveket.

Hát bevallom, ez nem kis feladat, igencsak elfáradtam, mire végig értem - mind mentálisan, mind fizikálisan. De ez természetesen nem panasz.
Tapasztalatom szerint, az Arsenale kínálata mindig nagyon erős, sokszor vetekedik a Giardini nemzeti pavilonjainak bemutatóival. Maguk az oszlopokkal tagolt, fagerendás födémű, vakolatlan, vagy málló vakolatú csodás belsőterek is lenyűgöznek. Bár a hatalmas csarnokszerű termekben sokszor kaotikus látvány fogadja a belépőt, mégis ez a forgatag többnyire izgalmas művekből áll, és sokszor nagyon attraktívan hat.
Idén sem kellet csalódnom, mert nagyon sok jó dolgot láttam.
Mivel a rengeteg élményből nem szeretnék túl részletesen elemezni egyet-egyet, így próbálok egy kis ízelítőt adni - képekkel illusztrálva mindezt. Most elsősorban az a célom, hogy a friss élményeket megosszam itt.
Mivel a sajtóirodához legközelebb a Kínai "pavilon" található, így ott kezdtem a mai túrát. Ez az egyik kedvenc téregységem az Arsenelén, ahol olajtartályok találhatók a térben, és minden évben ezekhez alkalmazkodva, ezeket is a művekbe komponálva tervezik meg a bemutatót a résztvevők.

A kínai pavilon idei sztárja, Ai Weiwei és a másik két kiállító művész ismét a kínai tradíciókat (írásjelek, agyagművesség) ötvözte a nyugati kultúrák örökségével.

Különös fehér füstköd szállt a térben, ami folyamatosan hol sűrűsödött, hol eloszlott, ezzel változó atmoszférát teremtve a kiállításon.

Érdemes az épület mögötti kertbe is kimenni, mert ott további szobrászi munkák láthatók.

A következő nagyobb térben olasz művészek alkotásai láthatók - közülük két művet emelek ki, az egyik Alessandro Gallo Metró című orwelli utópiája, ami (kissé sem meglepő módon) mégis annyira napjainkról szól.

A másik a vele egy térben kiállított Graffiti című munka, Gloria Argelestől.

Ezután az egymásba nyíló terekben latin-amerikai, chilei művészek állítottak ki - itt nagyon tetszett Maria Dompé rózsás installációja.

A következő térben lencsevégre kaptam Franca Pisanit saját installációja előtt (nagyon kedvesen pózolt a kérésemre:).

A sajtónapok idején tartják a kiállítások hivatalos megnyitóit is, ahol sok figyelemreméltó emberrel lehet találkozni. Az Arab Emirátusok kiállításán például három nagyon attraktív hölgy élő installációként jelent meg. Mintha a kiállított fotoprintekről léptek volna közénk.

Engem mindig lenyűgöznek a technikát művészetté transzponáló művek - most is akadt néhány, így Davide Coltro színes egész falat beborító installációja,

vagy Gigi Scaria liftet szimuláló fülke-vetítése.

Illetve ide tartozik a Szaúd-Arábiát képviselő testvérpár, Shadia és Raja Alem különböző fényeffektekkel optikai hatásokat elérő installációja.

Még kiemelem, mert az egyik legnagyobb látványosságnak tartom a dél-afrikai Nicholas Hlobo installációját, amely a legegyszerűbb eszközökkel ér el igen meglepő és monumentális hatást.

Ha lesz erőm, holnap még folytatom, a Giardini pavilonjainak kiállításaiból szemezgetek, és majd idővel visszatérek egy-egy mozzanatra, ami esetleg a mai napból kimarad.
Addig is jó nézelődést!
Arrivederci:)