Baksai

www.baksaijozsef.hu

Baksai József (1957) művészetével valamikor 2003-ban kezdtem el foglalkozni. Első írásom egy rajzsorozata kapcsán született (Jövőnk záloga. Baksai József Gyermekjátékok című sorozatáról, in Élet és Irodalom 2003. május 9. p. 9.). Aztán többször beszéltünk telefonon, míg az első személyes találkozás létre jött. Ha jól emlékszem, 2005-ben olajfestményeinek új sorozatát nézhettem meg műtermében, és felkért, hogy nyissam meg a belőlük rendezendő kiállítást is. Azonban túl a megnyitón, annyira foglalkoztatott a téma és fetészeti megoldásai, hogy egy nagyobb tanulmányom is született a tárlaton bemutatott sorozat kapcsán, amely az Új Művészetben jelent meg (Contemplatio activa – Tevékeny szemlélődés. Baksai József Vita activa című kiállítása, in Új Művészet 2005./8. pp. 15-17.).

2006-ban az ÉS-ben rajzaihoz írtam újabb bemutatót (Apokalipszis, most? címmel, in Élet és Irodalom 2006. március 10. p. 5). 2007-ben Baksai József 50 éves lett, és ezalkalomból tervezett egy kiadványt, amihez kérte, hogy bevezető tanulmányt írjak. A kiadványból könyv, kismonográfia lett. Ez meg is jelent, jelenleg is kapható (pl. az Írók Boltjában, vagy megrendelhető postai úton tőlem is).
Tavaly Baksai új festményciklussal jelentkezett, ezekből a képekből a szentendrei Vajda Lajos Pincében rendeztek kiállítást. A tárlatról ismét írtam az ÉS-ben (Memento mori, in Élet és Irodalom 2008. július 18. p. 29.).


Legújabb, kisméretű akvarellekből álló sorozatából pedig a Stúdió 1900 Galériában rendezett kiállítást (március 30-ig látható). Itt bemutatott képeiről szintén írtam az ÉS-ben (2009. március 20. p. 4.), de terjedelmi okok miatt írásomnak egy igencsak (felére) megkurtított változatát tudták lehozni.
Most ide felteszem a hosszabb, de természetesen nem teljes (mert annyit tudnék még ennek kapcsán írni!!!) változatot.

Végtelenbe nyíló ablakok
Baksai József akvarelljei

Baksai József mindig képes meglepetést okozni. Hatalmas méretű, vaskos festékrétegekből felépülő olajképeivel párhuzamosan folyamatosan készít finom ceruzarajzokat. Mostani, legújabb sorozata kicsi, főként akvarell alapú képekből áll. A technika és az egészen apró méret tehát újdonság. Legalábbis látszólag. Hiszen, ahogy azt Baksainál már megszokhattuk, művészetében a közvetlen látvány, az eredeti jelentés mindig rejt valami többletet. Asszociációs módszerével sokszor éppen az elsődleges tartalmak ellenkezőjére utal képeiben. A nézőt, a megjelenített elemek asszociatív társítása vezeti el az alkotó számára lényeges, de első megközelítésben konkrétan nem látható, illetve nem nyilvánvaló momentumok felfedezéséhez. Komplementer fogalmakat felidéző asszociációs módszerével irányítja a befogadói folyamatot.
Mint említettem, a kis képek technikája alapvetően akvarell, de ezt olykor kiegészítik ceruzával rajzolt, vagy ragasztott, applikált részletek. Akadnak köztük önkollázsok, betűkkel, tépéssel, pauszpapírral kombinált vízfestmények. Végeredményben akárcsak olajképeit, ezeket a miniatűröket is a rétegzettség jellemzi. A technikai és méretbeli eltérések mellett ez az egyik állandó eleme művészetének. A másik a tematikai következetesség, hiszen akárcsak olajfestményeinek illetve ceruzarajzainak egy részén, úgy ezeken az apró képeken is főként az antik mitológia szereplői, az ókori görög, egyiptomi vagy krétai történetekre utaló motívumok, illetve az Ó- és Újszövetség mozzanatai, szimbolikus alakjai jelennek meg. Alapvetően ugyanazokat a témákat járja körül, dolgozza fel újra, kissé eltérő technikával, amelyeket korábbi sorozataiban.
Így visszatérő elemei képeinek a szárnyas lények, angyalok, az isteni küldöttek, akik összeköttetést jelentenek az égi világgal. Isten jelenlétére utaló motívumok a ház (Hajó) vagy sátor (Kinyilatkoztatás) illetve a láda. A láda mint lezárható forma védelmet nyújt, s ebben a hajó és a keresztény egyház, valamint az ótestamentumi frigyláda (Láda) ikonográfiai megjelenítésével egyaránt összefüggésbe hozható. A láda egyes képeken (Feltámadás) koporsó, szarkofág értelemben van jelen, elrejtő, befogadó formája a halál és a titok metaforájává is teszi Baksai alkotásain (Tanúság).
Másik, korábbi munkákon is gyakran ábrázolt téma a víz. A víz, mint a négy alapelem egyike, megjelenik forrásként (Aganippé), páraképződményként (Hajnal), Eső formájában, illetve a halak éltető közegeként egyaránt. Ábrázolásában többször a pausz áttetsző opálos felületét használja. A hal Baksai több képén is Krisztus jelképeként van jelen. Ezt az összefüggést címében is jelzi az ICHTYS című munka. Ógörögül a ’hal’ – IΧΘΥΣ (ikhthüsz), amelyet az ókeresztény művészetben titkos rövidítésként értelmeztek, s így azonosították a halat Krisztussal: „Ieszousz KHrisztosz, THeou Üosz, SZótér” (magyarul: „Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó”). A halábrázolás egyben a víz általános érvényű jelképe is, így az első keresztények számára a vízzel való keresztelésre emlékeztető jellé vált. A víz tisztító és védelmező erejére utal még a Megtisztítás, illetve a Szent Bertalant ábrázoló képen a harmat, amely az isteni kegyelem jele. Krisztussal függ össze a Stigma című kép is. Krisztus sebeit korábbi olajfestményein vörös rózsával szimbolizálta. Jelenleg a tenyérből kifakadó, tépett fehér sebként jeleníti meg a stigmát. Viszont a Flóra című képen megjelenik a vörös rózsa, amely arra utal, hogy az első rózsa egy nimfa testéből lett, a fehér rózsát a tövisbe lépő Vénusz vére festette vörösre. Baksai a Flóra és a Stigma között így kapcsolatot teremtett a rózsa által. Több képen is visszatérő motívum a kő, amely egyrészt szintén utal a keresztény egyházra, Szent Péter alakjával (Bárka), másrészt mint Alapkő, szent Kő (saxum sacrum) építmények (Kémény, Torony) alkotóelemeként, vagy Isten szeme ábrázolásként jelenik meg.
Baksai József művészetének egyik alapvető tárgya a lét és a nem lét, a keletkezés és elmúlás kérdésköre. Jelenlegi sorozatában a Teremtés, a Creatio illetve a magot vető Remény a születéshez sorolhatók. Szintén ide kapcsolódik a bika megjelenítése (Mennydörgés), amely az egyiptomi művészet nyomán a termékenység szimbóluma, akárcsak az Eső ábrázolása. Az élet és halál közötti átmenet, a Kapu, amely egyszerre elválasztja és összeköti az élő és holt világot. Baksai képeinek gyakori szereplője Anubisz, ókori egyiptomi istenség, Ozirisz fia, aki nagy szerepet játszott a halottkultuszban. Ő fogta fel a holtak lelkét, és kalauzolta a túlvilágra. Baksai az egyiptomi ábrázolásokon megismert sakálfejű emberalakként jeleníti meg. Azonban képein Anubisz legtöbbször nem a szokásos kormánybotot és ostort, hanem az élet jelét tartja a kezében. Az élet és halál állandó körforgására utal a Feltámadás, Visszatérés, illetve az utolsó ítéletre és az örök életre a Nyolc és az Ítélet című munkák.
A tenyérnyinél alig nagyobb képecskék felülete, a megsárgult papírok, a rajtuk kialakított kopottas faktúra is archaikus hatást kelt. A tematikák mellett ezáltal is utalva a Baksai számára oly fontos időre, az Ősök napjainak „földön átsuhanó árnyaira”. Az kis akvarellek pergamenre festett miniatúrákra illetve kis devóciós képekre emlékeztetnek.
Ugyanakkor aprócska ablakok, amelyek a végtelenbe nyílnak.


(Baksai József 101 kis akvarell című kiállítása a Stúdió 1900 Galériában március 30-ig látható.)

Várhelyi Tímea

Csend és élet
Várhelyi Tímea képei

Várhelyi Tímea (1972) csendéleteket fest. Képeinek elemei a környezetéből vett hétköznapi tárgyak és részletek. Teáskanna, csésze, asztal, zongoraláb, parkettás padló vagy üvegtéglafal egy-egy darabja. De ezeknek a dolgoknak nem az elsődleges jelentése a lényeges elem, sokkal inkább a kompozíción belül kialakult egymáshoz való viszonyuk, formáik, foltjaik fontosak Várhelyi Tímea számára.
Praktikus oka van, hogy ezeket a tárgyakat festi. Ugyanis kéznél vannak. Körülötte találhatók, jól ismeri őket. Tudja milyen a tapintásuk, az anyaguk, a valódi színük. De ez mind-mind csak kiindulási alap. Hiszen a környezetéből kiragadott és a festményeken, pasztellképeken egymással újszerű kapcsolatot teremtő térszegmensek és tárgyfragmentumok egy újabb minőséggé állnak össze. Transzcendens tartalmak közvetítői lesznek, a róluk készült kép meditációs objektummá válik. A kompozíció egésze hordozza ezt a többletjelentést, de mégis minden apró részletnek egyformán fontos szerepe van. A rész és egész egymást feltételezve vannak jelen. Fontos tehát a részek egysége, a részletek relációi, áthatásaik, eltéréseik, fakturális hatásaik. Egy-egy elem olykor dekoratív folttá egyszerűsödik, máskor a transzparens rétegek átsejlenek egymáson, vagy teljesen fedik egymást. Minden alkotás közös jellemzője az ábrázolás egyszerűsége, a letisztult formai és színbeli harmóniák időtlen nyugalma. Ezeket a kiegyensúlyozott, néha dekoratívnak is mondható kompozíciókat a színhasználat néhol kizökkenti ebből a statikus állapotból. Itt feketék, szürkék, mély lilák jelennek meg és játsszák a főszerepet. De semmiképp sem tragédiát vagy mély drámaiságot, inkább meditatív állapotot sugallnak. Mert ugyan a szürke, ami a hamu és a köd színe, a szomorúság, a melankólia, az unalom, a fásultság, az egyhangúság jelképe is lehet, de a keresztény szimbolikában a test halálát és a lélek halhatatlanságát jelképezi. Másrészt a szürke(ség) a színek ellentéteként a hétköznapiságot is jelenti. A szürkékhez társuló lila misztikus szín, amely egyesíti a kékben rejlő elmélyültséget és a vörös intenzitását. A lila lehet a kozmikus erő, az intuíció és az empátia jelképe is, ugyanakkor a vágy, az értelem, a bölcsesség és az egyensúly színe is.
A színválasztás, a faktúraképzés és a formaalakítás mellett az ábrázolási rendszer, a torzulások, a nézőpont- és léptékváltások ugyancsak meghatározó jelentőségűek. A tárgyak térbeli helyzete általában nem követi a perspektíva törvényeit, ezáltal a megjelenített dolgok kívül kerülnek téren és időn. Metafizikus tartományokba vezetnek.
Meditáció bármilyen hétköznapi tevékenység lehet, akár a kertészkedés vagy a varrás is. Még inkább lehet meditációs cselekvés az alkotás, a kép készítése, de ugyancsak meditációs folyamat a kép befogadása is. Várhelyi Tímea képei is elmélyülésre késztetnek. Megállítanak bennünket, és néznünk kell őket, mintha ikonok vagy szakrális képek lennének. Pedig nem azok. A rajtuk megjelenő hétköznapi tárgyak mégis elvesztik konkrét jelentésüket, médiumokká, közvetítőkké válnak. Közvetítők alkotó és a néző között, személyes és egyetemes, hétköznapi és ünnepélyes, evilági és transzcendens között. De ezen tárgyak közös lényege éppen a valós létezés. A mindennapi lét csöndes szimbólumai.
Várhelyi Tímea munkái pedig csendéletek. A csend és az élet képei.